Iratkozzon fel hírlevelünkre

Oroszországi premier- Isteni műszak

Február 18. (kedd) 18:30
Isteni műszak című film bemutatása (16 +) Bodzsár Márk rendező részvételével 

Moderátor: Leonova Jevgenyija – filmkritikus, egyetemi tanár (Szvjato Tihoni Bölcsésztudományi Pravoszláv Egyetem Filmtudományi Tanszék), Oroszországi Filmművészek Egyesületének a tagja, Fehér Elefánt-díjas.

Isteni műszak

Színes, magyar fekete komédia, 106 perc, 2013

Milán (Ötvös András) a félig horvát, félig magyar srác a horvát seregből dezertálva 1992-ben, a délszláv háború második évében szökik át Jugoszláviából Magyarországra, és mint korábbi orvostanhallgató, a budapesti mentőknél szerez magának munkát. Két állandó társa Kis Tamás (Keresztes Tamás), a mentőautó sofőrje és Fék doktor (Rába Roland), a háromfős éjszakai rohammentő csapat főnöke. A lelkes és lelkiismeretes ápolófiút hidegzuhanyként éri, mikor kiderül, hogy társai válogatnak a betegek között. Miközben életeket mentenek meg, időnként hagyják meghalni az időseket és a gyógyíthatatlan betegségben szenvedőket, sőt még az is előfordul, hogy siettetik a halálukat. Milán számára kiderül, hogy a mentőautó hátuljában zajló illegális eutanáziáknak van üzleti oldala is. A pénzre neki is szüksége van, mert ki akarja szabadítani a szarajevói ostromgyűrűben rekedt bosnyák menyasszonyát, ezért alkut köt társaival. A bűnbe és a borzalmakba fokozatosan sodródik bele. Úgy válik gyakorlott mentőssé, és éli át az életmentés euforikus pillanatait, hogy közben a halál számtalan arcát is megismeri.

A film magyar nyelven orosz felirattal kerül levetítésre.

Helyszín: Magyar Kulturális Intézet

A belépés ingyenes!

 

'A legújabb magyar film' c. sorozat az Állami Filmmúzeum közreműködésével valósul meg.

 

A legújabb magyar film c. sorozat részletes programja (oroszul)

ESEMÉNYNAPTÁR


2019
24
Augusztus
H K Sz Cs P Szo V
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

KIEMELT ESEMÉNYEK

Nincsenek események

KIADVÁNYAINK

kiadvanyaink

ESEMÉNYEK

Montmartre | Vigne du Clos, Rue des Saules 75018 Paris
2019. okt. 12. - okt. 12.
Montmartre-i szüreti ünnepség