Iratkozzon fel hírlevelünkre

BALASSI INTÉZET HÍRLEVÉL - 2016. SZEPTEMBER - 37. HÉT

BALASSI INTÉZET HÍRLEVÉL - 2016. SZEPTEMBER - 37. HÉT

 

VÁLOGATÁS A BALASSI INTÉZET PROGRAMJAIBÓL

VARSÓ

A Lengyelországi Magyar Kulturális Évad keretében 2016. szeptember 9-én Kövér László, a Magyar Országgyűlés Elnöke avatta fel II. Rákóczi Ferenc kopjafáját Jarosław városában, melynek a fejedelem egykoron társbirtokosa volt. Az emlékhely a valahai női bencés kolostor területén áll, ahol 1711-ben, közvetlenül a szabadságharc bukása után Rákóczi hosszabb időt töltött. A fejfa a kolostort körülvevő védőfal egyik – frissen felújított – bástyájával szemben helyezkedik el, amit szintén a fejedelemről neveztek el, s ahol rövidesen Rákóczi-emlékszoba nyílik.

Másnap a Magyar Országgyűlés Elnöke és Marek Kuchciński, a lengyel Szejm Elnöke Przemyślben közösen leplezte le a magyar huszár és a lengyel ulánus szobrát. A przemyśli erőd egykoron katonai véderőmű-rendszer volt, amit az első világháború kitörésekor egészen 1915. március végéig hősiesen védtek. Végül katonai erővel nem, csak kiéheztetéssel sikerült az ellenségnek bevennie. Közel 100 ezer magyar katona került orosz hadifogságba, közülük sokan nem tértek vissza. Hazájukért tanúsított helytállásukat, dicsőségüket és emléküket hirdeti a budapesti Margit-híd budai hídfőjénél található oroszlános emlékmű is. A város főterén, a Lovagkapunál lévő szoborcsoport magyar huszár alakja lováról leszállva az otthon maradt szerettei számára írt levelet dob be a postaládába. A lengyel alak a lengyel légiók 1. ulánus ezredének lovaskatonája (ún. „Beliniak”), azé a katonai alakulaté, amely 1914 őszétől a Monarchia oldalán harcolt.

SAM 1443 web

BRÜSSZEL

2016. szeptember 13-án nyílt meg Horváth Pál Gyula Színek teljessége című kiállítása a Balassi Intézet – Brüsszeli Magyar Nagykövetség Kulturális Szolgálata jóvoltából. A 2016. november 4-ig látható tárlatot Saxon-Szász János nyitotta meg, a kiállítás kurátora Ben Durant, a Gallery Quadri alapítója.

Horváth Pál Gyula (Szombathely, 1936) magyar származású, belga festő, szobrász és grafikus. A szovjet elnyomás miatt, mint politikai menekült érkezett Brüsszelbe 1956-ban, ahol a La Cambre művészeti iskolában és a Szépművészeti Akadémián tanult. 1958-ban lenyűgözte a világkiállítás és az Atomium. A 60-as években grafikusként dolgozott és ezzel párhuzamosan csatlakozott a nemzetközi konstruktivista irányzathoz.

Olyan művészeti csoportoknak a tagja, mint a CAP (Cercle d’Art Prospectif) vagy a MADI. Szerteágazó az érdeklődése, bevallása szerint: "Először rá kell csodálkozni a világra és utána az érzelmek segítségével áttranszformálni azt." 1997-ben állították fel monumentális szobrát "Az Iránytű"-t az Albert II Boulevard-on Brüsszelben.

LONDON

2016. szeptember 13-án a brit közönség előtt is bemutatkozott Röhrig Géza, az Oscar-díjas Saul fia főszereplője, aki egy irodalmi est keretében beszélgetett a neves magyar származású brit íróval, Tibor Fischerrel a Balassi Intézet - Londoni Magyar Kulturális Központban. Másnap a Kossuth-díjas színész részt vett a film bemutatóján az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankban, majd Henry Fitzherbert angol filmkritikussal beszélgetett a Saul fia kulisszatitkairól, és válaszolt a közönség kérdéseire.

BÉCS

2016. szeptember 14-én nyílt meg Fehér László Új művek című kiállítása az UngArt Galériában a Balassi Intézet - Collegium Hungaricum Bécs és a Qualysoft együttműködésében. A megnyitón köszöntő beszédet mondott Dr. Perényi János, Magyarország bécsi nagykövete. A kiállítást megnyitotta Dr. Rainer Fuchs, a Museum Moderner Kunst Stiftung Ludwig Wien (MUMOK) igazgatóhelyettese. Köszönetét fejezte ki Molnár Mária, a Balassi Intézet - Collegium Hungaricum Bécs igazgatója és Oros Péter, a Qualysoft igazgatója. A megnyitó alatt Szőcs Kristóf zongora koncertjét hallgathatták meg a jelenlévők.

További információ: http://www.becs.balassiintezet.hu/hu/homehun/7-slideshow/855-feher-laszlo-neue-werke-14-09-14-10-2016/

narckp behunyt szemmel web

ZÁGRÁB

A Világörökség magyar emlékeiről címmel nyílt meg Révész Antal kiállítása 2016. szeptember 14-én a Balassi Intézet - Zágrábi Magyar Intézetben. A sorozat darabjai egyéni megközelítésben tárják elénk a jól ismert épületeket, helyszíneket, amelyeket a grafikus vidám részletekkel egészített ki.

Rvsz kill

BUKAREST

A Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet 2016. szeptember 15-én egész napos programmal várta az első világháború történelme iránt érdeklődőket. A Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének kutatócsoportjával közösen Román és magyar nemzetépítő törekvések az első világháború időszakában címmel rendeztek történész konferenciát, melyen a román és magyar nemzetépítő törekvések első világháború alatti szerepét vitatták meg.

További információ: http://www.bukarest.balassiintezet.hu/hu/az-elso-vilaghaboru-konferencia/

RÓMA

2016. szeptember 16-án, pénteken 20.30 órakor kerül sor a Balassi Intézet - Római Magyar Akadémia Liszt termében (Palazzo Falconieri – Via Giulia, 1) Ginevra Petrucci és Stachó László hangversenyére. Az esten Bartók, Mozart, Schumann, Casella és Arma művei csendülnek fel.

INTÉZETEN KÍVÜLI PROGRAMOK, ESMÉNYEK

A Nemzeti Színház igazgatójának rendezésében 2016. szeptember 10-én este mutatták be Dosztojevszkij Bűn és bűnhődés című regényének színpadi változatát a szentpétervári Alekszandrinszkij Színházban. A budapesti színház együttműködési megállapodást kötött az idén 261. születésnapját ünneplő orosz színházzal. Magyarországon Valerij Fokin rendezésében Dosztojevszkij egy kevésbé ismert darabját, a Krokodilust mutatják be novemberben. A közeljövőben diákcserével is bővül a partnerség a kaposvári és szentpétervári diákok között.

Tomoki Szakata japán versenyző vehette át a 14. Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny 15 ezer eurós első díját 2016. szeptember 11-én este a Zeneakadémia nagytermében. A 12 ezer eurós második díjat és a hatezer eurós közönségdíjat az orosz Szergej Beljavszkij nyerte el, míg a kilencezer euróval járó harmadik helyezést a német Leon Bernsdorf kapta meg. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma egymillió forintos különdíját Kocsis Krisztiánnak ítélték oda.

Szláv-magyar tematikus évadot hirdetett 2016-2017-re az Újvidéki Színház, az idei előadások a „mi”, többes szám első személyű névmás köré épülnek. Szeretnék felmutatni, mi a közös a magyar és a szláv mentalitásban, világnézetben, értékrendben és létben. Ebben az évadban összeolvasztják a két kultúrát, magyar szerzőket szerbek, szerb szerzőt magyar, vajdasági félig magyar, félig montenegrói zsidót macedón rendez. A színház az évadot 2016. szeptember 21-én, a magyar dráma napján nyitja meg a Bánk bán című előadással, Urbán András rendezésében

 

 

 

ESEMÉNYNAPTÁR


2019
16
Január
H K Sz Cs P Szo V
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

KIEMELT ESEMÉNYEK

Nincsenek események

KIADVÁNYAINK

kiadvanyaink

ESEMÉNYEK

Nincsenek események