Iratkozzon fel hírlevelünkre

BALASSI INTÉZET HÍRLEVÉL - 2016. NOVEMBER - 44. HÉT

BALASSI INTÉZET HÍRLEVÉL - 2016. NOVEMBER - 44. HÉT

VÁLOGATÁS A BALASSI INTÉZET PROGRAMJAIBÓL
BERLIN

A LUTTE című nagy sikerű produkció helyszínre szabott, különleges előadásával tér vissza a Frenák Pál Társulat a Balassi Intézet - Collegium Hungaricum Berlinbe (CHB) 2016. november 7-én.

Lutte. Küzdelem, harc, erő, revolúció. Egymásnak-magunknak feszülés, felülkerekedés és legyőzetés. A Moholy-díjas koreográfus legújabb darabja ez alkalommal mozgó kiállítássá, etűd-maratonná alakítva kifejezetten a CHB tereire formálva tekinthető meg.
A Frenák Pál Társulat új táncelőadásában a küzdő felek egyszerre ütköznek össze egymással és önmagukkal, saját törékenységük ellen harcolnak. A LUTTE egyszerre merít a Frenák Pál által megteremtett jellegzetes mozgásanyagból, a jelnyelvből, valamint a harcművészetek és küzdősportok világából, miközben ellenpontként megjelenik a skandináv mitológia egy-egy absztrakt eleme is.

 

Frenak2 web

BRÜSSZEL

2016. november 8-án 19 órakor nyílik a Balassi Intézet – Brüsszeli Magyar Nagykövetség Kulturális Szolgálata szervezésében az „Egy nép kiáltott” Tisztelet az 1956-os magyar forradalomnak és a belgiumi emigrációnak című kiállítás, mely három oldalról kívánja bemutatni az 1956-os eseményeket és azok Belgiumra gyakorolt hatását.

Egyrészt korabeli fotókon és dokumentumokon keresztül ismerteti a 1956-os magyar forradalom és szabadságharc szerepét és legfontosabb eseményeit világtörténeti közegbe ágyazva, másrészt korabeli filmrészletek, fotók, dokumentumok, valamint a visszaemlékezőkkel készült interjúk segítségével bemutatja a 1920-tól kezdődő belgiumi magyar emigráció történetét és az emigránsok beilleszkedésének folyamatát a belga társadalomba. Betekinthetünk a brüsszeli, leuveni, liege-i és namuri magyar közösségek életébe is.

A kiállítás talán legkülönlegesebb részeként pedig a Belgiumban élő ’56-os emigránsok személyes tárgyai, relikviái is láthatóak lesznek. Különleges egyéni sorsokat, kalandos és veszélyes menekülések történetét ismerhetjük meg.


BUKAREST

A Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet 2016. november 6. és 13. között immár tizedik alkalommal szervezi meg a Bukaresti Magyar Filmhetet, a magyar filmek bukaresti seregszemléjét a Román Nemzeti Parasztmúzeum Horia Bernea Stúdiójában.

A nulladik napon nyíló magyar filmtörténeti kiállítás mellett megtekinthetik többek között Hajdu Szabolcs Ernelláék Farkaséknál, Dési András György és Móray Gábor Az éjszakám a nappalod, Szász Attila Félvilág, Goda Krisztina Veszettek és Mátyássy Áron Víkend című alkotását. Levetítik Domokos János Mikó Imre életéről és a Securitatéval való kapcsolatáról szóló, Túlélés vagy népszolgálat? Mikó Imre és a Securitate című munkáját, valamint a magyar labdarúgó válogatott 40 év után újból világversenyre történt kijutásának kulisszatitkait megörökítő Magyar csapat - "... még 50 perc..." című Muhi András Pires jegyezte dokumentumfilmet. Az idén jubiláló rendezvényt koncertek is gazdagítják. A szervezők minden napra meghívtak egy alkotót, így a rendezők közül várhatóan Fekete Ibolya, Domokos János a filmekben szereplő színészek közül pedig Czukor Balázs, Gryllus Dorka és Simon Kornél lesz jelen, de Herner Dániel producerrel és Papp Vivi vágóval is találkozhatnak az érdeklődők.

Bukarest filfeszt web

HELSINKI

2016. november 3-án 18 órakor a helsinki Balassi Intézet - Magyar Kulturális és Tudományos Központban irodalmi est keretében Juhani Huotari beszélt két legújabb munkájáról, Gárdos Péter Hajnali láz (117 kirjettä,) és Márton László Árnyas főutca (Pääkadun varjot) című regényének finn fordításáról. A rendezvényt Sanna Manner, a Helsinki Finn–Magyar Társaság elnöke nyitotta meg.

További információ: http://www.helsinki.balassiintezet.hu/hu/irodalmi-est-november-3-an/

MOSZKVA

A moszkvai Magyar Nagykövetség és a Balassi Intézet - Magyar Kulturális, Tudományos és Tájékoztatási Központ, Moszkva szervezésében 2016. október 28-án – a politikai represszió minden magyar áldozata előtt tisztelegve – ünnepélyes koszorúzásra került sor gróf Bethlen István egykori miniszterelnök jelképes sírhelyénél. Ezt követően magyar és orosz történészek részvételével kerekasztal-beszélgetést tartottak a Magyar Kulturális Központban a Moszkvába elhurcolt és a moszkvai KGB börtönben elhunyt Bethlen István egykori miniszterelnök emlékére. Balla János nagykövet köszöntő beszédét követően dr. Németh István egyetemi professzor, Olga Khavanova és Alekszandr Sztikalin, az Oroszországi Tudományos Akadémia Szlavisztikai Intézetének tudományos munkatársai tartottak előadást, akik ismertették a hallgatósággal az egykori miniszterelnök életútját, politikai tevékenységét. A megemlékezéseken és a beszélgetésen gróf Bethlen István, az egykori miniszterelnök unokája is részt vett.

POZSONY
2016. november 3-án 15 órakor nyílt Riskó Gáspár Összeolvadás című kiállítása a Balassi Intézet – Pozsonyi Magyar Intézet és a Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház közös szervezésében a pozsonyi 26. Nemzetközi Fotóhónap keretében.

„Riskó Gáspár Összeolvadás című kiállítása az elmélyedés lehetősége önmagunkban, a természettel való egységben és a perifériák tájaiban. A külterületek személytelen tereit alakító elemek bár egymáshoz való viszonyukat is megmutatva jelennek meg, de sokkal erőteljesebb az önmagukkal való azonosság felmutatása. Egyedüllétük törvényszerű és természetük része. Nem kietlenek, hanem önmaguk izzásában magányosan létezők. Ez a teljes megfelelés egyszerre adja a realitás és az azon túli érzetét csakúgy, mint mikor önmaga rejtett jelenléte válik eggyé a tájjal. A fotográfus saját megfigyelési módszerével, az érzékelésben való feloldódásban mutatja meg e helyek és saját lelkét. Letisztult, szinte csupasz és impozáns környékek, alig életjelekkel, mégis sűrű tartalommal. E látszólagos kettősségben teszi fel létezésre, elmúlásra vonatkozó kérdéseit és adja meg saját képválaszait újabb kérdések születéséhez.”
Csizek Gabriella, a kiállítás kurátora

SZÓFIA

2016. november 3-án nyílt kiállítás a 70-es-80-as évek magyar moziplakátjaiból a Balassi Intézet – Szófiai Magyar Kulturális Intézetben. A tárlatot Majdik Péter, a kiállítás kurátora nyitotta meg.

A szelekcióban éppúgy helyet kaptak a legnagyobb amerikai kasszasikerekhez készült - gyakran meghökkentő, néhol már-már a szürrealizmusba hajló - magyar plakátok, mint a keleti blokk művészfilmjeihez készült elgondolkodtatóbb művek.
Majdik Péter kurátor szerint egyvalami biztosan közös a kiállításra kerülő plakátokban: azok ma is tökéletesen teljesítik korabeli feladatukat: a figyelemfelkeltést.

INTÉZETEN KÍVÜLI PROGRAMOK, ESEMÉNYEK
Harmadik típusú találkozások Zsigmond Vilmossal címmel forgatott személyes hangú portréfilmet a Szegeden született és idén januárban elhunyt világhírű operatőr életéről Pierre Filmon. Az Oscar-díjas operatőr pályáját feldolgozó alkotás az idei Cannes-i Filmfesztiválon debütált. 2016. november 4-én a film hivatalos hazai bemutatójának alkalmából érkezik Magyarországra a francia rendező, aki a szegedi Belvárosi moziban a Zsigmond Vilmosról elnevezett teremben részt vesz a vetítésen és a közönségtalálkozón is. A művésszel Ibos Éva kritikus, művészettörténész beszélget.
A bemutatóhoz kapcsolódva retrospektív sorozat is várja a nézőket Szegeden Zsigmond Vilmos legismertebb filmjeiből. 2016. november 5-én 16 órától a Sugarlandi hajtóvadászat (1974), november 6-án 14.30-tól A szarvasvadász (1978), november 7-én 15.30-tól A folyó (1984) című alkotások láthatják.
Plácido Domingo Operalia-versenyének két győztese, a Magyar Állami Operaház operaénekese, valamint a Pécsi Filharmonikusok trombitaművésze is szerepel a 2016. november 13-án a pécsi Kodály Központban megrendezésre kerülő operagálán.

A Pécsi Randevú című gálán színpadra lép Elsa Dreizig és Stefan Pop is. A francia-dán szoprán énekesnő idén, a besztercei születésű tenorista 2010-ben kapott első díjat a rangos komolyzenei világversenyen. Mellettük a Magyar Állami Operaház művészét, az Európa-szerte elismert mezzoszoprán Wiedemann Bernadettet és a Pannon Filharmonikusok fiatal trombitaművészét, Kiss Alexandrát hallhatja a közönség.

Idén november 23. és 27. között a 14. Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztivál vetítéseit az Uránia Nemzeti Filmszínházban, a Puskin és az Art+ mozikban nézheti meg a közönség. A fesztivál öt napja alatt több mint tíz új egész estés animációt és mintegy kétszáz rövidfilmet mutatnak be.

 

ESEMÉNYNAPTÁR


2019
22
Január
H K Sz Cs P Szo V
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

KIEMELT ESEMÉNYEK

Nincsenek események

KIADVÁNYAINK

kiadvanyaink

ESEMÉNYEK

Centre Georges Pompidou | Place Georges-Pompidou, 75004 Paris
2019. febr. 06. - máj. 06.
Vasarely retrospektív kiállítás