Iratkozzon fel hírlevelünkre

KKM – BALASSI INTÉZET HÍRLEVÉL - 2017. MÁRCIUS - 13. HÉT

BÉCS

Idén a budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeum Bécsi Kirendeltsége vehette át a Magyar Családtörténet-kutató Egyesület által alapított Az év külföldi kutatóhelye díjat a Balassi Intézet - Collegium Hungaricum Bécsben. Az eseményre 2017. március 28-án került sor, melyen Számvéber Norbert őrnagy és Lázár Balázs kutató tartottak előadást.
 

 

BERLIN

2017. március 23. és 26. között rendezték meg a Lipcsei könyvvásárt, melyen Magyarország standja idén új, formabontó keretet kapott. Péterfy Gergely Kitömött barbár című kötetét Ilja Richter színművész mutatta be március 23-án. A szerzővel Jörg Plath irodalomkritikus beszélgetett. A magyar női költészet két generációjának képviselőiként Kalász Orsolya és Tóth Kinga közösen léptek színpadra március 24-én és élő zenével kísért performansz formájában adtak elő az év elején megjelent versesköteteikből. Március 25-én, a Die Horen című német irodalmi lap magyar különszámának bemutatójaként felolvasáson vett részt Danyi Zoltán, Hidas Judit, Péterfy Gergely és Térey János. A könyvvásári megjelenés a Publishing Hungary Program keretében a Külgazdasági és Külügyminisztériumtámogatásával valósult meg.

 

BRÜSSZEL

2017. március 31. és április 2. között kerül sor a X. Luxemburgi Költők Tavaszafesztiválra, melyen idén Lackfi János képviseli Magyarországot. A költő a rendezvényt megelőzően, március 30-án Kutyából szalonna című kötetéből olvasott fel a Balassi Intézet - Brüsszeli Magyar Nagykövetség Kulturális Szolgálatán.
 

 

BUKAREST

2017. március 29-én Stan Katalin zenekritikus meghívására Diószegi Benjamin, a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia IV. éves hallgatójának zongoraestjére került sor az Árkosi Kulturális Központ által támogatott, fiatal tehetségeket bemutató koncertsorozat keretein belül a Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézetben.
 
 

 

ISZTAMBUL

 2017. március 18. és 22. között rendezték meg az Isztambuli Nemzetközi Költészeti Fesztivált, melyen Krusovszky DénesJunior Prima- és József Attila-díjas költő képviselte hazánkat. A teltházas felolvasó esteken, szakmai beszélgetéseken és a helyi költészeti élet kiemelkedő alakjait is felvonultató közönségtalálkozón közel kétszáz fő ismerkedhetett meg a szerzővel és néhány művével.
 

 

LONDON

2017. március 23-án a Londoni Magyar Kulturális Központban tartottak sajtótájékoztatót a magyar és székely kultúra gazdagságát bemutató GóbéFestről, melyet május 13-án és 14-én rendeznek meg Manchesterben. Az eseményen beszédet mondott Szili Katalin miniszterelnöki megbízott, majd Ördög Ottilia, a Beat Bazaar művészeti vezetője és igazgatója ismertette a fesztivál programját. A sajtótájékoztató Csige Ildikó népdalénekes előadásával zárult.
 

2017. március 30-án mutatták be a magyar származású brit író, Fischer Tibor A habzó szájú halálárus önarcképe (Portrait of the Artist as a Foaming Deathmonger) című elbeszélésének első színpadi adaptációját Chris New főszereplésével és Robert Shaw rendezésében a Londoni Magyar Kulturális Központban. A mű egy nárcisztikus, lecsúszott festő történetét meséli el, aki úgy dönt, hogy gyilkosság által szerez hírnevet magának. A nagy érdeklődésre való tekintettel március 31-én is megtekinthetik az előadást. A rendezvény a Royal Court Theatre és a Londoni Magyar Kulturális Központ támogatásával valósult meg.

 

MOSZKVA

lengyel elnökség alkalmából a V4 országainak jazz és klasszikus zenészeiközös koncertet adtak 2017. március 28-án a Lengyel Nagykövetség dísztermében. Az eseményt Włodzimierz Marciniak lengyel nagykövet nyitotta meg. A házigazda Wojcieh Waleczek lengyel zongoraművész fellépését követően Lukas Kosek cseh gitárvirtus játszott, majd Foskolos Péter és Fernandes Andrea magyar hegedű-zongora duója adott elő Bartók Béla, Hubay Jenő és Seress Rezső műveiből. Az esten Matúš Ferko szlovák zongorista helyett az Alekszej Kruglov vezette orosz jazz duót hallhatta a közönség. A rendezvényen részt vett Balla János rendkívüli és meghatalmazott nagykövet.

 

2017. március 30-án a BLOK Magyar Zene és Zenepedagógiai Társaságklasszikus zenei koncertjére került sor a Magyar Kulturális, Tudományos és Tájékoztatási Központban.

 

2017. március 29. és április 2. között rendezik meg a Cifra-3 Magyar Filmfesztivált a moszkvai Dokumentumfilmek Központjában, ahol a legújabb magyar filmeket mutatják be. Minden alkotást eredeti nyelven, orosz felirattal láthatnak a mozi kedvelői. Az esemény nyitónapján Till Attila Tiszta Szívvel című akció-vígjátékát vetítették. A premieren és az azt követő közönségtalálkozón részt vett Thuróczy Szabolcs, a film főszereplője is. Bemutatják Fekete Ibolya Anyám és más futóbolondok a családból és Hajdu Szabolcs Ernelláék Farkaséknél című filmjét, valamint a BUSHO Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál hazai válogatását. Deák Kristóf Oscar-díjas Mindenki című rövidfilmjét is megtekinthetik az érdeklődők.
 

 

PÁRIZS

2017. március 25-én a Franciaországi Magyarok Szövetsége (FRAMOSZ) harmadik közgyűlését tartotta meg a kelet-franciaországi Saverne-ben. A FRAMOSZ-t a Nyugat-európai Országos Magyar Szervezetek Szövetsége (NYEOMSZSZ) felkérésére két évvel ezelőtt öt franciaországi magyar egyesület alapította a franciaországi magyar közösségek összefogása, a magyar nyelv, a hagyományok és a kultúra ápolása terén kifejtett tevékenységek segítése érdekében. Az eseményen Havasi János, a Párizsi Magyar Intézet igazgatója tartott előadást az intézet tevékenységéről és további együttműködési alternatívákról. A közgyűlés jelenlévői számára Maróti Orsolya, a Külgazdasági és Külügyminisztérium főosztályvezető-helyettese adott átfogó képet a Balassi Intézet által biztosított oktatási és képzési lehetőségekről.

 

POZSONY

2017. március 31-én kerül sor az 1956 – A szabadságért és függetlenségért című  vándorkiállítással és előadással egybekötött koncertsorozatra Rozsnyóban, a Csemadok székházban. A rendezvényen Jónás Csaba (versmondó), Madarász András (gitár, zongora), Sipos Dávid (szaxofon), Vadkerti Imre (ének, gitár) és Zsapka Attila (ének, gitár) adnak elő. A kiállítást Molnár Imre, a Pozsonyi Magyar Intézet igazgatója nyitja meg. A program az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára létrehozott Emlékbizottság támogatásával valósul meg.
 

 

PRÁGA

Harcsa Veronika énekes és Gyémánt Bálint gitáros Tell Her című albumukat mutatták be 2017. március 27-én a Magyar Intézetben. A koncerten a kortárs jazz és az improvizatív popzene egyedi találkozását hallhatta a közönség.

 

RÓMA

2017. március 28-án Érdi Tamás Junior Príma és Prima Primissima-díjaszongoraművész adott koncertet a Falconieri Palota Liszt termében. A Római Magyar Akadémia szervezésében megvalósuló zongora-koncertsorozat keretében világhírű, többszörösen is kitüntetett művészek léptek fel. Múlt hét pénteken Vásáry Tamás, a Nemzet művésze, Kossuth-díjas zongoraművész, karmester előadása aratott nagy sikert.
improvizatív popzene egyedi találkozását hallhatta a közönség.

 

STUTTGART

2017. március 30-án a Juhász Attila trió adott jazz koncertet a Magyar Kulturális és Tájékoztatási Központban. A rendezvény a Music Fashion Management közreműködésével valósult meg.

 

SZÓFIA

Timothy and the Things Anyádék rajtam keresnek című előadását a nagy múltú európai kortárstánc hálózat, az Aerowaves 28 szakembere Szófiában tartott éves találkozóján 563 jelentkező közül az év legkiemelkedőbb 20 előadása közé választotta. Fülöp László és Cuhorka Emese táncművészek 2017. április 1-jén és 2-án a Nemzeti Kultúrpalotában, a Migráló test című nemzetközi program keretében is fellépnek, valamint műhelyfoglalkozáson adják át tudásukat az érdeklődőknek.
 
2017. március 30-án Kertész Imre emlékestet rendeztek Szófiában, a Bulgáriai Zsidók Salom Egyesülete székházában. Az esemény a Balassi Intézet - Szófiai Magyar Kulturális Intézet támogatásával valósult meg. Az egy éve elhunyt Nobel-díjas író munkásságát Emil Baszat irodalomkritikus méltatta. Műveiből zenei aláfestéssel és a multimédia eszközeinek felhasználásával Hadzsikosztova Gabriella színművész, a budapesti Malko Teatro vezetője és Nikolaj Ivanov OM zenész adtak elő részleteket. A rendezvényen részt vett Balázsné Harangozó Tekla, Magyarország szófiai nagykövete.
 

 

ZÁGRÁB

2017. március 30-án a Bartók emlékév alkalmából Lajkó István zongoraművész adott ízelítőt a zeneszerző műveiből. A programon Bartók zenéje mellett Pilinszky János költészetét is bemutatták. A költő válogatott versei 2016 decemberében jelentek meg horvátul dr. Sokcsevits Dénes, a Zágrábi Magyar Intézet igazgatójának fordításában. A verseket Gyurity István és Vidákovics Szláven színművészek adták elő horvát és magyar nyelven.
 
A zágrábi Histrionski Dom Színház által szervezett Nemzetközi Kabarészínházi Fesztiválon (Gumbekovi dani) a pécsi Bóbita Bábszínház Szélkötő Kalamonacímű előadása (dramaturg: Nagy Orsolya, rendező Markó Róbert) nyerte el a fődíjat. A Zágrábi Magyar Intézet másodszor hozott magyar előadást a fesztiválra. 2015-ben a Pécsi Balett és a Pécsi  Horvát Színház A Jó, a Csúf és a Colos című westernparódiája kapta a zsűri különdíját.
 

 
INTÉZETEN KÍVÜLI PROGRAMOK

2017. március 23-án megemlékezést tartottak Raul Wallenbergről a moszkvai Holokauszt Központban az Oroszországi Zsidó Kongresszus és Holokauszt Központ szervezésében, valamint a moszkvai svéd és magyar nagykövetségközreműködésével.  A rendezvény egyik fontos eseményeként levetítették Igor Iluggyin Szóló a magányos baglyokhoz című, Wallenberg budapesti küldetésének és szovjetunióbeli halálának hátterét bemutató dokumentumfilmjét. Beszédet mondott Jurij Kanner, az Oroszországi Zsidó Kongresszus elnöke, Ilja Altman, a Holokauszt Központ társelnöke és Balla János rendkívüli és meghatalmazott nagykövet.
 
Till Attila Tiszta szívvel című alkotása nyerte el a legjobb játékfilm díját, Tarr Bélátpedig életműdíjjal tüntették ki a Bécsben megrendezett Let’s CEE Filmfesztiválon. Az ötnapos mustrán 141 közép- és kelet-európai filmalkotást vetítettek az osztrák fővárosban és más helyszíneken. Az elismerést jelképező Uránia Csillaga-díjat a film főszereplője, Fenyvesi Zoltán vette át a bécsi Uránia moziban rendezett ünnepségen. A Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával készült Tiszta szívvel már a világ számos filmfesztiválján aratott sikert: Szerbiában, Luxemburgban, Amerikában, Németországban, Görögországban, Franciaországban és Egyiptomban a szakmai zsűri és a közönség egyaránt díjazta.

 

 

ESEMÉNYNAPTÁR


2019
16
Július
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

KIEMELT ESEMÉNYEK

Nincsenek események

KIADVÁNYAINK

kiadvanyaink

ESEMÉNYEK

Nincsenek események