Iratkozzon fel hírlevelünkre

KKM – BALASSI INTÉZET HÍRLEVÉL - 2017. ÁPRILIS - 14. HÉT

BÉCS

2017. április 6-án Böjte Csaba testvér Felkészíteni az életre címmel tartott előadást a Collegium Hungaricumban, a Gyimesi Hagyományőrző Néptánccsoport pedig csángó táncokat mutatott be.

2017. április 5-én mutatták be Jeszenszky Géza volt külügyminiszter Kísérlet a trianoni trauma orvoslására. Magyarország szomszédsági politikája a rendszerváltozás éveiben című könyvét Magyarország bécsi nagykövetségén. A megjelenteket ifj. Dr. Bertényi Iván, a Collegium Hungaricum tudományos igazgatóhelyettese köszöntötte. Jeszenszky Géza a könyvbemutató után a közönség kérdéseire is válaszolt.
 

 

BUDAPEST

Április 4-én ünnepélyesen is megnyílt a magyar lektorátus a madridi Complutense Egyetemen. A rendezvényen beszédet mondott Carlos Andradas, az egyetem rektoraEugenio Luján, a Bölcsészettudományi kar dékánjaGyőri Enikő nagykövet és Tóth Gergő lektor (2016 októberében kezdhette meg munkáját). Jelenleg hatan tanulnak magyarul, illetve több magyar kulturális program előkészítése zajlik. A lektorátus megnyitása az ELTE BTK és a madridi Complutense Egyetem együttműködésének, valamint a Külgazdasági és Külügyminisztérium – Balassi Intézet anyagi támogatásának köszönhető.

 

BRÜSSZEL

2017. április 4. és 16. között rendezik meg a Brüsszeli Fantasztikus Filmek Fesztiválját (BIFFF) a nagy presztízsű Bozar kulturális központban. 2017. április 7-én mutatják be Madarász Isti Hurok című első mozifilmjét, mely a Meliés-díjért versenyez. Sopsits Árpád A martfűi rém című alkotása a thrillerek nemzetközi versenyében szerepel, melyet április 8-án vetítenek a kulturális központban. Mindkét rendező személyesen is részt vesz a brüsszeli premiereken.
Dragomán György több mint 30 nyelven megjelent regényének adaptációját, a magyarországi helyszíneken forgatott A fehér király című angol filmet is megtekintheti a közönség.
 

 

BUKAREST

A Nemzet Sportolója címmel kitüntetett olimpiai arany- és világbajnoki ezüstérmes labdarúgó, Puskás Ferenc születésének 90. évfordulója alkalmából mutatták be 2017. április 4-én, 19 órakor a Puskás Hungary című filmet (rend.: Almási Tamás)  a Balassi Intézet - Bukaresti Magyar Intézetben.

 

DELHI

2017. április 3-án, a Magyar Kulturális Fesztiválok keretében nyitották meg Konkoly-Thege György fotókiállítását Delhi Magyar Tájékoztatási és Kulturális Központban. A rendezvényen részt vett Pethő Gyula nagykövet, Poonam Bhagat költő és dizájner, Vijay Gupta piacfejlesztési igazgató, Sanjay Das fotóművész és Ranjit Rae, India korábbi magyarországi nagykövete.
 

 

MOSZKVA

2017. április 3. és 5. között rendeztek műfordítói tábort orosz diákok részére aMagyar Kulturális, Tudományos és Tájékoztatási Központban. A szervezők célja, hogy gyakorlati lehetőséget biztosítsanak azoknak a fiatal hallgatóknak, akik a szentpétervári, izsevszki és moszkvai egyetem magyar szakán folytatják tanulmányaikat. A program szakmai vezetője Oxana Jakimenko műfordító.
 
2017. április 5. és 9. között harmadik alkalommal került sor a Visegrádi Együttműködés országainak A4 című animációs fesztiváljára a moszkvai Pioneer Filmszínházban. Az eseményen tizenegy rövidfilmet vetítenek magyar, cseh, lengyel és szlovák munkákból válogatva. A fesztivál a Balassi Intézet - Magyar Kulturális, Tudományos és Tájékoztatási Központ Moszkva, a Cseh Centrum, a Lengyel Intézet és a Szlovák Intézet szervezésében valósul meg. A magyar animációs rövidfilmek közül Andrasev Nadja A nyalintás szele című, a 69. Cannes-i Filmfesztivál díjnyertes alkotása szerepel a programban. A rendezvényt magyar részről Hegyi Anita, a Balassi Intézet - Magyar Kulturális, Tudományos és Tájékoztatási Központ Moszkva igazgatója és Fülöp József, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem rektora nyitották meg.
 

 

PÁRIZS

Párizsi Magyar Intézet Baráti Társasága – az EDF szponzorálásával – minden évben díjat ad át olyan fiatal francia kutatónak, aki jelentős eredményt ért el magyar vonatkozású bölcsészeti kutatásaiban. Idén 2017. március 29-én Damien Marguet doktorandusz vehette át a Prix Hungarica Díjat összehasonlító filmtudományi tanulmányáért – Pasolini-Tarr Béla -. Jutalmat kapott Laure Leze bordeaux-i egyetemi hallgató, aki Eleanor Batthyany-Strattmanról írt kiváló szakdolgozatot. A Párizsi Magyar Intézetben megrendezett eseményen Károlyi György nagykövet is részt vett.
 

 

RÓMA

Április 3. és 6. között rendezték meg Bolognában a világ legjelentősebb nemzetközi gyermekirodalmi szakvásárát. Idén első ízben a Külgazdasági és Külügyminisztérium – Balassi Intézet kiemelt programja, a Publishing Hungaryszervezte Magyarország megjelenését ezen a nagyszabású fórumon.  Az eddigieknél nagyobb, 128 nm-es standon biztosított teret 13 hazai gyerekkönyvkiadó számára. A vásár négy napja alatt hat kiváló fiatal magyar illusztrátor (Horváth Ildikó, Varga Réka, Kőszeghy Csilla, Takács Mari, Herbszt László, Nagy Norbert) folyamatos animációval tartotta mozgásban a standképet. A részvétel előkészítése a MKKE (Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete), a HUBBY (Magyar Gyerekkönyv Fórum), valamint a hazai kiadók és illusztrátorok bevonásával történt, a lebonyolítást a Római Magyar Akadémia munkatársai segítették.
 

 

SEPSISZENTGYÖRGY

Idén 2017. április 6. és 8. között rendezik meg Kovásznán a Kőrösi Csoma Sándor Napokat. A programok szervezésében a Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Kulturális Központ, Sepsiszentgyörgyi Fiókintézet vállalt szerepet. Április 7-én nyílik meg A Kelet Magyar Kutatói című kiállítás, melyen Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának képviseletében Lukács Bence konzul; a Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Kulturális Központ, a Sepsiszentgyörgyi Fiókintézet részéről Szebeni Zsuzsa igazgató és a tárlat kurátora, Kelecsényi Ágnes mondanak beszédet.  2017. április 8-án ünnepi műsorra kerül sor Csomakőrösön, a Kőrösi Csoma szobornál. Az eseményen átadták a Csoma emlékszobát, ebből az alkalomból Szebeni Zsuzsa igazgató és dr. Farkas Balázs konzul mondanak beszédet.
 

 

SZÓFIA

2017. április 5-től látható A Kárpát-medencei népviseletek című kiállítás (melynek anyaga a Hermann Ottó Múzeum néprajzi tárának része, Barna György gyűjteménye) a Szófiai Magyar Intézetben. A tárlatot Hajdú Ildikó kurátor nyitotta meg, majd köszöntőt mondott Kákóczki András, a Hermann Ottó Múzeum igazgató-helyettese. Dimitar Korcsakov és Krisztina Szemova magyar néptáncokat mutatott be.
 

 

VARSÓ

2017. április 5-én a Lengyelországi Magyar Kulturális Évad egyik programjaként Újszandecen vendégszerepelt a születésének centenáriumát ünneplő A Csárdáskirálynő. Az eseményt Körmendy Adrienne főkonzul nyitotta meg. A műsorban Lukács Anita, Vadász Zsolt, Katona Klaudia és Laki Péter előadásában a zeneszerző legnépszerűbb darabjának sikerszámai hangzottak el. Az előadás a  Budapesti Operettszínház Zenekara kvintettjének közreműködésével valósult meg. A programot az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság támogatja.
 

 

ZÁGRÁB

2017. április 6-án mutatták be Krúdy Gyula horvát nyelven megjelent A vörös postakocsi című regényét a Zágrábi Magyar Intézetben. A rendezvényt Sokcsevits Dénes igazgató nyitotta meg. A kötetről Mann Jolán, az Országos Széchényi Könyvtár munkatársa, Katalinić Kristina fordító és Pandurić Josip, a Disput kiadó igazgatója tartott előadást. Az esemény a Horvát Filológiai Egyesület és a Disput Kiadó közreműködésével valósult meg.
 
Mohácsi Bartók Béla Vegyeskar 2017. április 7-én adott koncertet a Zágrábi Magyar Intézetben. A kórus és karnagyai az elmúlt 40 év során jelentős feladatokat teljesítettek a baranyai térségben. Koncertjeiken a Pécsi Szimfonikus Zenekar és a Pécsi Zeneművészeti Főiskola zenekara működött közre. Szólistaként gyakran neves operaénekesek vettek részt munkájukban.
 
 

 
INTÉZETEN KÍVÜLI PROGRAMOK

2017. április 6. és 13. között rendezik meg Budapesten a 24. Titanic Nemzetközi Filmfesztivált. Idén az Uránia Nemzeti Filmszínház és a Toldi mozi mellett új helyszínként bekapcsolódik a „Pop-Up Cinema@Ódry Színpad SZFE” is, ahol a vetítések mellett a Titanic MasterClass színesíti a fesztivál kínálatát.  Izgalmas beszélgetések várhatóak egy-egy filmhez kapcsolódóan. A közönség találkozhat Török Ferenc 1945 című alkotásának operatőrévelRagályi Elemérrel, valamint az idei zsűri egyik tagjával, Frédéric Strauss francia filmkritikus, forgatókönyvíró-rendezővel is.

A kulturális örökségvédelem terén legrangosabbnak számító uniós elismeréssel, Európa Nostra-díjjal tüntetik ki Kallós Zoltán erdélyi magyar néprajzkutatót. Az Európai Bizottság és az Europa Nostra 2017. április 5-én hozta nyilvánosságra az idei díjazottak listáját. A kétszeres Kossuth-díjas néprajztudóst Sógor Csaba európai parlamenti képviselő jelölte a kitüntetésre. Kallós Zoltán egyike a 20. század legkiemelkedőbb magyar népzenegyűjtőinek. Fontos feladatának tekintette, hogy megmentse és továbbörökítse a Kárpát-medencében élő különböző népcsoportok, közösségek kultúráját.

 

Szivárvány Európa felett – Egy magyar bábművész Párizsban címmel nyílik Blattner Géza munkásságát bemutató kiállítás 2017. április 8-án a Bajor Gizi Színészmúzeumban. A Petőfi Irodalmi Múzeum-Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI) időszaki tárlatát Asbóth Anikó, a Vojtina Bábszínház igazgatója, Blattner Géza-díjas bábszínész nyitja meg. A kiállításon Balttner Géza (1893–1967) festő, grafikus és bábművész szerteágazó életútját mutatják be bábokkal, játékokkal, interaktív elemekkel, képekkel. A tárlaton olyan különösen értékes darabok is megjelennek, mint André Kertész felvételei, az eredeti, kézzel rajzolt meghívók, grafikák és Blattner Géza 1960-ban készült, kézzel festett önéletrajzi diasorozata. A kiállítást október 15-ig lehet megtekinteni.

 

brit uralkodócsalád egyetlen magyar származású tagjaMihály kenti herceg felesége, akinek 2017. április 5-én mutatták be A szerelmes királynő - Négy ország uralkodója című történelmi regényét a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM).  A százéves háború korát felidéző regény története szerint Aragóniai Jolán 19 éves, amikor feleségül adják Lajoshoz, az Anjou herceghez. Barátait és családját hátrahagyva a fiatal lánynak bizonyítania kell rátermettségét a francia királyi család pletykákkal, cselvetésekkel és árulásokkal terhelt légkörében. Miután fiatalon megözvegyül, rá marad a feladat, hogy teljesítse férje akaratát: meg kell óvnia Franciaországot a széthullástól, és emellett irányítani az Anjou-család életét.

 

ESEMÉNYNAPTÁR


2019
17
Július
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

KIEMELT ESEMÉNYEK

Nincsenek események

KIADVÁNYAINK

kiadvanyaink

ESEMÉNYEK

Nincsenek események