Iratkozzon fel hírlevelünkre

KKM – BALASSI INTÉZET HÍRLEVÉL - 2017. MÁJUS - 21. HÉT

BERLIN

2017. május 25. és 28. között tartják Berlinben a Collegium Hungaricum Berlinközreműködésével megrendezett SEEFF – Délkelet-Európai Filmfesztivált. A rendezvény második napján a berlini magyar intézet épületében vetítik a magyar és a bosznia-hercegovinai versenyfilmet, sőt ugyanitt kap helyet a street food piac is. A május 26-i programokat fogadás zárja. A versenyfilmes zsűriben Imre Loránd Balázs dokumentumfilmes, a Berlini Magyar Filmklub és a HUNIWOOD filmfesztivál kurátora képviseli Magyarországot.
 

 

BÉCS

2017. május 16-án Dr. Fónagy Zoltán: Széchenyi István, a modern Magyarország alapítója (Eine moderne Persönlichkeit. István Széchenyi, der Begründer des modernen Ungarns) címmel tartott előadást a Collegium Hungaricum Bécs Balaton-termében. Az eseményre a Széchenyi István életét bemutató roll-up kiállítás keretében került sor. A májusban a bécsi magyar intézetben megtekinthető tárlat a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával jött létre.

 

BELGRÁD

Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. szervezésében 2017-ben Pécs három helyszínen, Zágrábban, Újvidéken és Ljubljanában mutatkozik be. A belgrádi Collegium Hungaricummal és az Újvidék 2021 – Európa Kulturális Fővárosa Alapítvánnyal együttműködésben megrendezett újvidéki programsorozatra május 26. és 28. között kerül sor. Az eseményen az érdeklődők számos program közül válogathatnak: a Pécsi élet/képek című fotókiállítás a 2000 éves város mindennapjaiba ad betekintést, fellép többek közt a Vivat Bacchus zenekar és a Bartók Béla Leánykar, valamint borkóstoló során sommelier mutatja be a pécsi és Pécs környéki borokat.  A belgrádi Collegium Hungaricum és az újvidéki Európa Kollégium közös szervezésében május 23-án került sor a Ha vagyunk-legyünk című Berecz András előadásra, melyben közreműködött a délvidéki Juhász zenekar is.

 

BRÜSSZEL

Brüsszeli Nagykövetség Kulturális Szolgálata a Kodály-Emlékévre változatos programsorozattal készült: a 135 éve született és 50 éve elhunyt zeneszerző életére Brüsszelben workshopok, koncertek, flash mob, és kiállítások keretében emlékeznek.  A rendezvénysorozatot május 23-án Gilbert de Greevezongorakoncertje nyitotta meg, melyen a közönség ízelítőt kapott Kodály Zoltán és Franz Schubert zongoradarabjaiból. Gilbert De Greeve az Antwerpeni Állami Zeneiskola nyugalmazott igazgatója és az antwerpeni Királyi Konzervatórium emeritus professzora. Az eseményen részt vett Nagy Zoltán nagykövet.

 

POP and SHOP európai divat- és dizájn vásárt idén 2017. október 6. és 8. között tartják Brüsszelben. Az eseményen Magyarország mellett Csehország, Észtország, Lengyelország, Románia, Baszkföld, Ausztria és a Feröer-szigetek képviseltetik magukat. A népszerű vásáron országonként öt tervező mutathatja be termékeit. A Brüsszeli Magyar Nagykövetség Kulturális Szolgálata olyan fiatal designerek jelentkezését várja, akik már rendelkeznek egyedi, minőségi és széles körben hasznosítható termékekkel, s amelyek tükrözik az alkotók sokszínűségét és tehetségét. További információ: http://www.balassiintezet.hu/hu/esemenyek/1973-pop-and-shop-2017-europai-divat-es-dizajn-vasar/
 

 

BUDAPEST

2017. május 25. és 27. között tartják a Márton Áron Tehetséggondozó Program 2016/2017 beszámoló konferenciáját a Külgazdasági és Külügyminisztérium Külföldi Magyar Intézetekért és Nemzetközi Oktatási Kapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkárságán. A program a magyarországi vagy külföldi felsőoktatásban tanuló kiemelkedő tehetségű és szorgalmú külhoni magyar fiatalok tudományos-kutatói tevékenységét segíti.
 

 

ISZTAMBUL

2017. május 29-én nyílik meg a Yani Camii kiállítótermében, közvetlenül a Fűszerbazár mellett az Istanbul 100 című kiállítás. A tárlatot a Konstantinápolyi Magyar Tudományos Intézet alapításának 100. évfordulójának alkalmából hozták létre. A kiállítás megrendezésében közreműködött az isztambuli magyar intézet, az Unesco Városképvédelmi Bizottsága és a Török Kereskedelmi Kamara.
 

 

MOSZKVA

2017. május 24-én Tóth Péter Lóránt, Radnóti-díjas versmondó pódiumműsort tartott 1956-ról a moszkvai Magyar Kulturális, Tudományos és Tájékoztatási Központban. Tóth Péter Lóránt jegyzőkönyveken, filmfelvételeken és visszaemlékezéseken keresztül idézte fel az 1956-os eseményeket, emléket állítva az 56-os hősöknek és áldozatoknak. A rendhagyó magyar nyelvű történelem és irodalom óra 2016 őszén indult 90 állomásból álló körútra a Kárpát-medencében, Kanadában, Oroszországban és Bosznia Hercegovinában. Az rendezvénysorozat az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmából az 1956-os Emlékbizottság támogatásával jött létre.

 

2017. május 25. és 29. között Magyarország külön standdal vesz részt a moszkvai Intermuzej kiállításon. A Manyezs kiállítási központban megrendezett múzeumfesztiválon a Ludwig Múzeumot Demők Nóra, a stratégiai és marketing főosztály vezetője és Kerekes Anasztázia gazdasági igazgató képviselte.
 

 

PÁRIZS

Demény Balázs fiatal magyar zongorista nyerte a Maisons-Laffitte-ben idén 19. alkalommal megrendezett nemzetközi zongoraversenyt. A zsűriben részt vett a neves magyar zongoraművész, Mocsári Károly is. A Párizsi Magyar Intézet felajánlásából Demény Balázs októberben önálló koncertet ad majd az intézet épületében.
 

 

RÓMA

Szabó Magda-centenárium alkalmából 2017. május 30. és 31. között kerül sor a Római Magyar Akadémia Dialógus a női identitásról című kétnapos programsorozatára a Falconieri palotában. A érdeklődők kedden Valentina Murabito fotós, Szabó Magda által is inspirált pop-up kiállítását, illetve Szabó István Az ajtó című filmjét tekinthetik meg. Szerdán két szekcióból álló kerekasztal beszélgetés során az olasz és magyar irodalmi élet kiemelkedő személyiségei a női identitás kortárs irodalomban betöltött szerepéről beszélgetnek. Május 31-én a programokat Kézdy Luca hegedűművész koncertje zárja.  
 

 

VARSÓ

A lengyelországi magyar kulturális évad keretében az Ensemble Mandel együttes 2017. május 23-án lépett fel a krakkói Copernicus Fesztiválon, a Malopolski Ogrod Sztuki kulturális központban. A most negyedik alkalommal megrendezett fesztivált 2014-ben azzal a céllal hozták létre, hogy különböző tudományágak képviselői közti párbeszéd színteréül szolgáljon. Az idei programok többek közt az elme és az érzelmek kapcsolatával, az érzelmek világfelfogásban betöltött szerepével, valamint a technológia érzelmekre gyakorolt hatásaival foglalkoznak.

 

2017. május 25. és 27. között a Lengyelországi Magyar Évad keretében a Zoord együttes több koncertet is ad Varsóban. A kortárs magyar világzenét játszó trió fellép DZiK Klubban, a Varsói Egyetemen, a Varsói Magyar Nagykövetségen és a Korzenie Europy Fesztiválon is. Az turné megszervezésében közreműködött a Varsói Magyar Kulturális Intézet, a Lengyel Rádió, a Varsói Egyetem, valamint a Külgazdasági és Külügyminisztérium.
 

 

ZÁGRÁB
2017. május 24-én nyílt meg a Zágrábi Magyar Kulturális Intézetben a mai magyar textilművészetet bemutató „Magyarok szőtték…” című kiállítás. . A tárlat tizenhét, már nemzetközileg is elismert kárpitművész alkotását mutatja be. A megnyitón beszédet mondott Iva Hraste Sočo, a Horvát Kulturális Minisztérium helyettes államtitkára és Dr. Hóvári János, a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. főigazgatója.

A Zágrábi Magyar Intézet a LADO Horvát Nemzeti Néptáncegyüttessel, a budapesti Fáklya Horvát Művészegyüttessel, valamint az Országos Horvát Önkormányzattal és a Garai Horvát Önkormányzattal együttműködve május 26-án emlékestet tart a közelmúltban elhunyt Kricskovics Antal koreográfus tiszteletére.
 

 
INTÉZETEN KÍVÜLI PROGRAMOK

A 70. cannes-i filmfesztiválon 61 év után ismét levetítették a Körhintát a nagy klasszikusok felújított változatát bemutató programban, a Cannes Classics-ban. Francois Truffaut, aki 1956‑ban még filmkritikusként dolgozott, 61 éve a Körhintáért Fábri Zoltánnak ítélte volna a cannes-i nagydíjat és Törőcsik Marinak a legjobb női alakítás díját. A film eredeti negatívját a Magyar Nemzeti Filmarchívum újította fel és digitalizálta.  

Tavaly megjelent köteteikért három magyar szerzőt is díjazott a Romániai Írók Szövetségének kolozsvári fiókja május 25-én. Bordaköz című verseskötetéért Szilágyi Domokos-díjat vehetett át Láng OrsolyaVallasek Júliát Dsida Jenő-díjjal jutalmazták két, tavaly megjelent fordításkötetéért (Max Blecher: Történetek a közvetlen irrealitásbanNorman Manea: Kötelező boldogság), Visky Andrást pedig Ki Innen című drámakötetéért jutalmazták Páskándi Géza-díjjal.

 

ESEMÉNYNAPTÁR


2019
16
Július
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

KIEMELT ESEMÉNYEK

Nincsenek események

KIADVÁNYAINK

kiadvanyaink

ESEMÉNYEK

Nincsenek események