Iratkozzon fel hírlevelünkre

KKM – BALASSI INTÉZET HÍRLEVÉL - 2017. DECEMBER - 48. HÉT

Budapest

Szakmai módszertani segédanyagokkal segítette idén a KKM-Balassi Intézet a Rákóczi Szövetség Beiratkozási Programját. Az Intézet 6000 Balassi-füzettel járult hozzá a magyar iskolát választó diákok tanulmányaihoz, amelyeket decemberben kapnak meg a gyerekek 250 felvidéki, kárpátaljai, erdélyi, vajdasági és muravidéki településen. A KKM-Balassi Intézet öt kötetből álló, magyar oktatást segítő füzetei kifejezetten a külföldön élő magyar gyerekeknek készültek, az ő nyelvhasználatuk fejlesztését szolgálják sajátos eszközeikkel. A kiadványoknak köszönhetően a Kárpát-medencei szórványban vagy a nyugati diaszpórában élő kisdiákok játékos és izgalmas formában gazdagíthatják szókincsüket, tanulhatnak a magyar népszokásokról, a magyar történelemről, vagy ismerkedhetnek meg érdekes feladatokon keresztül a helyesírás szabályaival.


Sanghaj máig meghatározó építésze, Hugyecz (Hudec) László fennmaradt épületeit csodálhatjuk meg  Nicky Almásy, magyar származású fotóművész Hudec by Nicky Almásy című albumában. A magyar-angol-kínai nyelvű reprezentatív kötet megjelenését a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatta, bemutatója az art deco stílusban épült Dunapark kávézóban, november 28-án volt, melyen Íjgyártó István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kulturális és tudománydiplomáciáért felelős államtitkára mondott köszöntőt. Az államtitkár felidézte a különleges sorsú építész élettörténetét, aki orosz hadifogságból került Sanghajba, és ott a következő évtizedekben csaknem 100 épületet tervezett. A könyvbemutatón Csejdy Virág, a Hudec Kulturális Alapítvány kurátora és Szentmártoni Lívia, a sanghaji magyar főkonzulátus oktatási és kulturális szakdiplomatája vett részt, valamint skype-kapcsolaton keresztül Nicky Almásy fotóművész is mesélt az album keletkezéséről. A beszélgetést Nyáry Krisztián irodalomtörténész vezette. Az esten a Hot Jazz Band muzsikája idézte fel az 1920-1930-as évek világát.
Belgrád

Borbély Mihály formációja, a Balkán Jazz Project 2017. november 28-án lépett fel a belgrádi Egyetemi Kulturális Központban (SKC). A népzene és a világzene, a jazz és a kortárs zene területén egyaránt otthonosan mozgó szaxofonos együttesének koncertje a belgrádi Collegium Hungaricum és a Ring Ring Világzenei Fesztivál igazgatóságának közreműködésével valósult meg.


Telt ház előtt tartotta meg a belgrádi Collegium Hungaricum november 23-án Arany János születésének 200. évfordulója alkalmából rendezett emlékestjét. Dr. Németh Ferenc művelődéstörténész Arany János szerb recepciójáról tartott előadást, Heinermann Péter, a Szerb Matica Könyvtár könyvtárosa az író emlékét őrző digitális dokumentumokat mutatta be. Jovan Jovanovic Zmaj Arany-fordításaiból Milan Ćustić színész, a Belgrádi Drámai Színház igazgatója olvasott fel, a Musica Profana együttes régi magyar zenei kísérettel színesítette az estet..
 

Bécs

Szlovák, cseh, lengyel és magyar zenészek közös koncertjének adott otthont a bécsi Musikverein koncertterme 2017. november 29-én. Az Intonáció című koncerten közreműködött: Ránki Fülöp (Magyarország) és Miloš Biháry (Szlovákia) zongorán, Mateusz Kasprzak-Łabudziński (Lengyelország) hegedűn, valamint Martin Škubal (Csehország) gitáron. A Visegrád Négyek tematikája köré épülő műsoron K. Szymanowszki, Eugen. Suchoň, Jana Obrovská, Kodály Zoltán és Liszt Ferenc művei hangoztak el.

 
Brüsszel

2017. december 3-án, a brüsszeli Szent Mihály és Szent Gudula-székesegyházban Fassang László és a Kodály Chœur Ephémère ad koncertet Kodály Zoltán halálának 50. évfordulója alkalmából. Az est folyamán Lassus, Vodňanský, Bach, Liszt, Fauré, Debussy, Kodály, Miškinis, Fassang művei csendülnek fel. A Kodály Chœur Éphémère megalakulását a Brüsszeli Balassi Intézet kezdeményezte, amikor tavasszal felhívást intézett a kórustapasztalatokkal rendelkező, zeneszerető belga közönség és a nemzetközi brüsszeliek felé. Azóta közel 70 fő csatlakozott az énekkarhoz. A december 3-i koncerten a kórust Charlotte Messiaen, a Belgiumi Kodály Egyesület volt elnöke vezényli.

 

Bukarest

2017. november 24-én a bukaresti Gaudeamus Könyvvásáron mutatták be A másik forradalom (Cealaltă revoluție) című irodalmi antológia román fordítását. A rendezvényen Horváth Viktor, a kötet egyik szerzője, Grigore Arsene, a Curtea Veche kiadó igazgatója, Vörös András, a Cser Kiadó vezetője és a fordítók: Bara Hajnal, Gabriela Constantin, Alex Călin, Tomonicska Ingrid és George Volceanov vettek részt.  A november 24. és 26. között megrendezett könyvvásárhoz kapcsolódóan jelent meg Csender Levente első novelláskötete román nyelven, Székely Ervin románul írt, Hogyan váltam románná című könyve, valamint Kiss Csaba Visszatérés Dániából című drámakötete.


Fábri Zoltán háromszoros Kossuth-díjas film- és színházrendező születésének 100. évfordulója alkalmából a Bukaresti Balassi Intézet a Magyar Filmalappal és a Román Filmarchívummal együttműködve emléksorozatot szentelt Fábri Zoltánnak. A Fábri 100 című kétnapos vetítéssorozatra november 28-án és 29-én került sor a Román Filmarchívum által működtetett Eforie moziban. Az érdeklődők megtekinthették a Körhinta, az Édes Anna, a Két félidő a pokolban és  Pál utcai fiúk című filmalkotásokat.
 

 

Delhi

2017. november 24. és december 1. között a Balassi Intézet Delhi Magyar Tájékoztatási és Kulturális Központjának galériájában Hegyi kötelék – A Himalájától a Kárpátokig (Mountain Connection – From Himalayas to Carpathians) címmel Fodor Iván természetfotóiból rendeztek tárlatot.  A magyar V4-es elnökség programjaként, Szlovákia Nagykövetségével közösen szervezett rendezvényen Dr. Mikola István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkára is részt vett.
 

 

Helsinki

November 28-án és 29-én, a Kodály-emlékév tiszteletére a Balázs Elemér GroupFinnországban vendégszerepelt két koncerttel a helsinki Balassi Intézet – Magyar Kulturális és Tudományos Központ szervezésében. Programjukon Kodály Zoltán által gyűjtött magyar népi dallamok etnojazz-feldolgozásai hangzottak el. A legnépszerűbb magyar jazzegyüttesek közé tartozó Balázs Elemér Group 2000-ben alakult, nemzetközi hírnevét pedig nívós európai jazzfesztiválokon szerezte. Muzsikájuk sokszínűsége a jazz és a magyar népzene érzékeny egymásba olvadásából fakad.
 

 
Moszkva

2017. november 27. és december 3. között rendezték meg a Non/Fiction Könyvvásárt Moszkva egyik legjelentősebb kulturális központjában, az Új Tretyakov Képtárral közös épületben lévő Művészek Központi Házában. A magyar irodalomnak szentelt hét első felében Oroszország legjelentősebb magyar műfordítói, Okszana Jakimenko, Tatjana Voronkina, Jurij Guszev, Anatolij Guszev, Vjacseszlav Szereda, valamint Goretity József magyar irodalomtörténész, egyetemi docens, műfordító tartottak mesterkurzusokat fiatal nyelvész hallgatóknak és műfordító növendékeknek a Tolsztoj Társasággal közös szervezésben. Az idei könyvvásár fókuszában az illusztráció, a gyermekirodalom és a gasztronómia állt.  Kert/város − magyar gyermekkönyv-illusztráció 2000−2016 között címmel magyar kiállítás is nyílt a könyvvásáron. A tárlat a Cerkabella, a Csimota, a Pozsonyi Pagony és a Vivandra gyermekkönyvkiadók illusztrációból válogatott. A könyvvásár legkisebb látogatói Paulovkin Boglárka és Herbszt László magyar illusztrátorok rajzos bemutatóin vehettek részt. A könyvvásár egyik díszvendégeként érkezett Moszkvába Orosz István Kossuth-díjas grafikus, plakátművész és animációs filmrendező, aki előadást és mesterkurzust tartott a könyvfesztivál látogatóinak és a moszkvai Design Iskola hallgatóinak.


November 30-án, a Magyar Intézet szalonjában Töredékek címmel Balla Demeter fényképeiből nyílt kiállítás. A tárlat a nemrég elhunyt Kossuth-díjas fotográfus legnépszerűbb alkotásaiból válogatott. A felvételeken magyar írók, költők híres portréi, dolgozósarkainak jellegzetes részletei jelennek meg.


2017. december 1. és december 3. között háromnapos retrospektív filmfesztiválra látogathatott el az orosz főváros filmszerető közönsége. A Fekete széria Filmfesztivál keretében levetítették Enyedi Ildikó Az én XX. századom, Tarr Béla Kárhozat és Janisch Attila Árnyék a havon című filmalkotását. Enyedi Ildikó személyesen is részt vett a rendezvényen. A filmfesztivál tematikája kapcsolódik a Multimedia Art Museum-ban októberben nyílt Magyar avantgárd fotográfia a két világháború között kiállításhoz és Krasznahorkai László Sátántangó című könyvének oroszországi megjelenéséhet.
 
 

New York

A New York-i Magyar Intézet Counter/culture programsorozatának keretében, Bódy Gábor egyik legjelentősebb filmjét, az Amerikai Anzixot vetítették le Magyarország New York-i Főkonzulátusának Bartók-termében, november 29-én. A Magyar Nemzeti Filmarchívum és a NYU Tisch School of the Arts programjának részeként az érdeklődők a filmet követő pódiumbeszélgetésen vehettek részt, amelyen Karoly Bardosh professzor ismertette a filmrendező életpályáját és munkásságát.

 

Peking

A The Parkview Museum már második alkalommal rendezte meg az európai és ázsiai művészeket felvonultató tárlatát, amelyen ezúttal Wang Yuping kínai és Muntean Rosenblum osztrák művészek mellett Fehér László ikonikus képeit is kiállították. A Bridging Asia-Europe II. című kiállítás 2017. szeptember 26-tól látható a Parkview Museumban.

 

Pozsony

A Szlovák Rádió nagy hangversenytermében, november 27-én ünnepi koncertre került sor a visegrádi együttműködés magyar elnöksége alkalmából. A közép-európai adventi est házigazdája a Ghymes együttes volt, fellépett még Trojka ZH – Zuzana Homolová, Samo Smetana, Miloš Železňák (SK/CZ), Kapela Zbójnicka – Szczawnica (PL), valamint a Szenczi Molnár Albert Alapiskola gyermekkórusa. A program Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma támogatásával valósul meg.


November 28-án a Bágyi Balázs New Quartett adott koncertet a pozsonyi JazzTikot klubban. A dobos-zeneszerző Bágyi Balázs a magyar jazz-élet egyik meghatározó művésze. Számos formáció tagjaként szinte minden műfajban alkot, különleges, melodikus dobolási stílusa komplex zenei élményt nyújt. Új együttesében a magyar jazz fiatalabb korosztályának jeles képviselői a partnerei, a Hollandiában végzett szaxofonos titán Soso Lakatos Sándor, a klasszikus zenén nevelkedett Junior Prima díjas zongorista Oláh Dezső és Közép-Európa egyik legnagyszerűbb bőgőse, Oláh Péter.
 

Prága

November 28-án, a Prágai Magyar Intézet nagytermében a visegrádi országok szerzőinek irodalmi estje várta az érdeklődőket Találkozó a visegrádi országok szerzőivel –  felolvasás és beszélgetés címmel.  A Visegrádi Irodalmi Rezidens programban (VLRP) résztvevő írók – Zofia Baldyga költő, fordító (Lengyelország), Alena Mornštajnová prózaíró (Csehország), Kőrizs Imre költő, irodalomkritikus, egyetemi oktató (Magyarország) és Száz Pál író, irodalomtörténész (Szlovákia) –három hónap alkotói szabadságot tölhettek Prágában, a Művészetek Házában. Műveikből eredeti nyelven és cseh fordításban hangoztak el részletek a Tereza Semotamová dramaturg által vezetett irodalmi esten.

 

Róma

Magyar Karácsony címmel a Római Magyar Akadémián adott koncertet december 1-jén a Kákics Együttes. A zenekar másnap Nápoly egyik legismertebb negyedében, Spaccanpoliban flash mob előadással szórakoztatta az érdeklődőket. A Kákics zenekart 1999-ben székesfehérvári fiatalok alapították. Repertoárjukon a dunántúli és moldvai népzene mellett szerepelnek palóc, rábaközi, gyimesi, székelyföldi, csallóközi és dél-alföldi dallamok. Muzsikájukat általában az adott gyűjtési területen ismert hangszerekkel kísérik, amelyek között gyakran használnak régi magyar paraszti hangszereket is.


Tíznapos római tanulmányúttal járó alkotói pályázatot hirdet ” …bőröm alatt viszlek haza, Róma…” címmel az idén kilencvenedik születésnapját ünneplő Római Magyar Akadémia.A címben szereplő sort Csorba Győző vetette papírra 1947-48 telén, amikor több hónapot töltött a Római Magyar Akadémián. Ugyanekkor volt lakója a háznak Weöres Sándor, Pilinszky János, Nemes Nagy Ágnes, Lengyel Balázs, Hantai Simon, Reigl Judit és a korabeli magyar művészet és tudomány több jeles személyisége. A Római Magyar Akadémia történetének erről a különleges epizódjáról kíván megemlékezni a most kiírt alkotói pályázattal, melyre olyan alkotók vagy legfeljebb nyolcfős alkotói csoportok jelentkezését várják, akik szabadon választott művészeti ágban (színház, film, zene, irodalom, képzőművészet) dolgozzák fel ezt a korszakot.

A legjobb három pályázat alkotói 2018 tavaszán lehetőséget kapnak arra, hogy a helyszínen tíznapos tanulmányúton tájékozódjanak, további inspirációkat gyűjtsenek, dolgozzanak projektjeiken, amelyeket 2018 júniusában Rómában, majd az év folyamán Budapesten is bemutatják. A pályázatok megvalósulását a RMA egyenként 1000 euróval is támogatja.
A pályaműveket 2018. január 15-ig kell eljuttatni PDF formátumban az Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre.

 

Stuttgart

November 20-án, a Zsidó Kulturális Hét keretében, a stuttgarti Kulturális Intézetben Face About – Saul fia címmel Nemes Jeles László Oscar-díjas filmjének portréfotóiból nyílt kiállítás. Hermann Ildi fotográfus a Saul fia forgatása alatt portrékat készített a film szereplőiről. Ezek a fotográfiák a forgatás szüneteiben, köztes időben, különös határmezsgyén készültek. A portrék így utat nyitnak a múlt irányába, a szerepek szerinti valóságba, ugyanakkor egy teremtett-konstruált világban, a film színterében is léteznek. Különös erejük többek között ennek a kettősségnek a művészi megörökítéséből fakad. A kiválasztott harmincegy, szinte életnagyságú portré alkotta kiállítást három olyan archív felvétel egészíti ki, amelyeknek a negatívjait az Auschwitz-Birkenau Állami Múzeumban őrzik. A kiállításmegnyitó után az intézet nagytermében levetítették a Saul fia című filmet.
 

 

Szófia

Borbély Mihály és Együttese, a Balkan Jazz Project balkáni turnéja során Szófiában, Szkopjéban és Belgrádban is fellépett. November 25-én Szófiában, a Studio 5 Klubban koncerteztek a Belgádi CH és a szkopjei magyar nagykövetséggel közös szervezésében.
A Balkán Jazz Project a Quartet B és a Vujicsics együttes közös zenélései során létrejött formáció. A két zenekart a sokoldalú fúvós személye, Borbély Mihály köti össze, s eddigi nagysikerű koncertjeik bizonyították, hogy a Kárpát-medence, a Balkán és a jazz energiái könnyen gyűjthetők egy fókuszba.

 

Tallinn

A Tallinni Sötét Éjszakák filmfesztivál (PÖFF) versenyen kívüli szekciójában 2017. november 27-én és 28-án mutatták be Mészáros Márta Aurora Borealis, valamint Szász János A hentes, a kurva és a félszemű című filmjét. A Tallinni Magyar Intézet közreműködésével megvalósuló rendezvényen részt vett Mészáros Márta rendező, valamint Ladányi Cleo és Gryllus Dorka színésznő. A Magyar Filmalap hozzájárulásával november 28-án a két filmet az Intézet épületében is levetítették, a rendezővel és a színészekkel Csüllög Edina, Észtországban élő rendező beszélgetett.

 

Varsó

Idén első alkalommal Magyarország a díszvendége a gdanski Shakespeare Színház Európa Színházai fesztiváljának. A november 30-tól december 7-ig tartó programsorozatot a Nemzeti Színház III. Richárd című előadása nyitotta meg, majd a Tünet Együttes, a Frenák Pál Társulat és a Maladype Színház vendégszereplésével folytatódik a magyar szereplés. A hazai színházak gdanski bemutatkozása a Lengyelországi Magyar Kulturális Évadban a KKM-Balassi Intézet – Varsói Magyar Kulturális Intézet szervezésében valósul meg. A színházi, kortárs táncszínházi előadások mellett gasztronómiai bemutatók, irodalmi és turisztikai előadások, filmvetítések, gyermekfoglalkozások és koncertek – Lajkó Félix és a Volosi együttes, Navratil Andrea és a Kobzos együttes – is várják a magyar kultúra iránt érdeklődő észak-lengyelországi közönséget.
 

 

Zágráb

Nikola Perušić és Keresztényi László Az Adriától az Erdélyig című, Fráter György bíboros életéről és munkásságáról szóló dokumentfilmjét tekinthette meg a zágrábi közönség 2017. november 29-én, a Zágrábi Magyar Intézetben. A horvát nyelvű film vetítését követően a közönség találkozhatott és beszélgethetett az egyik rendezővel, Nikola Perušić-csel.
 

 
INTÉZETEN KÍVÜLI HÍREK
A Soli deo gloria kiállítás Svájcaban
Íjgyártó István kulturális diplomáciáért felelős államtitkár 2017. november 23. és 26. között Svájcba utazott, ahol Genfben, Bernben és Zürichben megnyitotta a Reformáció 500. évfordulója alkalmából készült, Soli deo gloria – A magyar reformáció öt évszázada című vándorkiállítást. A Külgazdasági és Külügyminisztérium a Magyar Nemzeti Múzeummal közös, többnyelvű  tárlata 17 tablóból áll, amelyek a protestantizmus előzményeit, kialakulásának hátterét, egyháztörténeti jelentőségét mutatják be.
 

A Kodály-módszerről szerveztek konferenciát Katowicében
A Kodály-módszer magyar és lengyel szakértői, zenepedagógusok és népzenészek részvételével kétnapos konferenciát rendeztek november 25. és 27. között a sziléziai vajdasági központban, Katowicében működő zeneakadémián. A magyar zeneszerző és zenepedagógus munkásságának szentelt, Kodály 2017 című nemzetközi konferencia része a Lengyelországi Magyar Kulturális Évadnak és a Kodály-évnek. A konferencián a népzenei hagyomány modern oktatásban betöltött szerepét mutatták be, a tudományos előadások mellett gyakorlati foglalkozásokat is tartottak. Kísérő rendezvényként Kodály művei csendültek fel, a magyar táncházban a Magyar Állami Népi Együttes muzsikusaiból álló Szalonna és Bandája zenekar szolgáltatta a talpalávalót.
 

 
Magyar rendező filmjével nyílt meg a 15. varsói Zsidó Filmfesztivál
Török Ferenc 1945 című filmjével nyílt meg november 24-én a lengyel fővárosban a zsidó kultúra és hagyomány népszerűsítését célzó hétnapos nemzetközi filmszemle, a 15. Varsói Zsidó Filmfesztivál. Török Ferenc többször díjazott, egyebek mellett a Berlinalén, a San Franciscó-i Zsidó Filmfesztiválon, a Jeruzsálemi Filmfesztiválon kitüntetett alkotását a varsói szemle nyitógáláján, a Lengyelországi Magyar Kulturális Évad keretében vetítették a varsói Lengyel Zsidóság Történeti Múzeumában (POLIN).
 
 
Újabb díjat nyert az Állampolgár 
Vranik Roland Az állampolgár című filmjének ítélték oda a Torontóban megrendezett Európai Uniós Filmfesztivál közönségdíját. A kéthetes torontói mustrán 28 európai uniós tagállamból érkezett alkotást mutattak be a kanadai metropolisz közönségének.  Az állampolgár torontói vetítése egyben a film kanadai premierje is volt november 18-án, a bemutatón Vranik Roland forgatókönyvíró-rendező és Fehér Károly producer személyesen vett részt.
A Filmalap támogatással készült dráma forgatókönyvét Vranik Roland és Szabó Iván (Vespa, Viharsarok), az SZFE tanára közösen írta. Az állampolgár a Popfilm produkciójaként készült.
 
 

Nagy sikert aratott a Nemzeti Színház a szentpétervári Nemzetközi Kulturális Fórumon
A Nemzeti Színház Krokodilus című előadása teltház előtt vendégszerepelt Szentpéterváron, az Alekszandrinszkij Színház nagyszínpadán. A társulat november 18-án és 19-én lépett színpadra a VI. Szentpétervári Nemzetközi Kulturális Fórum keretében.


A nemzetközi rendezvényen levetítették A Raszkolnyikov találkozása a krokodillal című dokumentumfilmet is, amely két párhuzamos rendezés történetéről szól. A bemutatón jelen volt Mispál Attila rendező és Jantyik Csaba producer.
A szentpétervári Alexandrinszkij Színház és a budapesti Nemzeti Színház már meglévő gyümölcsöző kapcsolata 2016-ban új fejezethez érkezett. Az intézmények művészeti igazgatói arra az elhatározásra jutottak, hogy csaknem egy időben, hasonló hosszúságú próbaidőszakkal rendezést vállaltak egymás társulatában a következő évben. S hogy a párhuzam művészileg is erős legyen, mindketten egy-egy Dosztojevszkij-prózát állítottak színpadra. Valerij Fokin egy fiatalkori, alig ismert, „fantasztikus”, befejezetlen novellát, A krokodilus-t, Vidnyánszky Attila pedig a Bűn és bűnhődés című nagyregényt. A dokumentumfilm bepillantást enged a párhuzamos próbafolyamatokba Szentpéterváron és Budapesten, megszólaltatja az előadások alkotóit, és felvázolja az alapművek legfontosabb gondolatait. Bemutatja a Bűn és bűnhődés „eredeti” helyszíneit is, melyek a mű megjelenése óta Szentpétervár városi legendáriumának kiemelt jelentőségű tájékozódási pontjai.
 

 

ESEMÉNYNAPTÁR


2019
30
Szeptember
H K Sz Cs P Szo V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6

KIEMELT ESEMÉNYEK

Nincsenek események

KIADVÁNYAINK

kiadvanyaink

ESEMÉNYEK

Magyar Katolikus Misszió | 42, rue Albert Thomas 75010 Paris
2019. okt. 05. - okt. 05.
Bábszínház és bábkészítő workshop
Montmartre | Vigne du Clos, Rue des Saules 75018 Paris
2019. okt. 12. - okt. 12.
Montmartre-i szüreti ünnepség