Iratkozzon fel hírlevelünkre

KKM – BALASSI INTÉZET HÍRLEVÉL - 2018. FEBRUÁR - 8. HÉT

Budapest

Sikerrel zárult KKM–Balassi Intézet megbízásából február 14. és 17. között rendezett Előhívás – #V4filmfeszt az Urániában. A Visegrádi Csoport országainak filmjeiből válogató négynapos eseményt Íjgyártó István, a KKM kulturális és tudománydiplomáciáért felelős államtitkára nyitotta meg, majd a Frankie Látó, Birta Miklós és Krzysztof Ścierański alkotta alkalmi trió adott elő filmzenei világslágereket jazzes feldolgozásban. A nyitóesten Böszörményi Géza Szívzűr című filmjét láthatta a közönség, ahol jelen volt a rendező özvegye és alkotótársa, Gyarmathy Lívia is. A cseh új hullám groteszk realizmusát idéző filmmel a szervezők az egyik főszerepet alakító és a napokban 80. évét betöltő Jiří Menzel művészete előtt is tisztelegtek. A fesztivál legsikeresebb vetítése a nyitófilm és a szombati animációs mesematiné volt, amelyen Kisvakondtól Bob és Bobekig régi nagy kedvencek kerültek vászonra. De kétszáznál többen ültek be Miloš Forman Tűz van, babám!-jára, és szerette a közönség Xantus János Eszkimó asszony fázik című 1983-as alkotását is, amely Bogusław Linda alakítása miatt került a programba. A fesztivál tizenöt előadásán megközelítőleg kétezer néző vett részt.

 

Belgrád

Babič és Hamvas címmel rendezett irodalmi emlékestet február 22-én a belgrádi Collegium Hungaricum. Az idei, immár negyedik rendezvény vendége Marko Čudić, a Belgrádi Tudománygyetem Hungarológiai Tanszék vezetője és Petar Arbutina, Sava Babić műveinek kiadója volt. A fordításokból Slobodan Ćustić színművész, a Belgrádi Drámai Színház igazgatója olvasott fel részleteket.

 

Bécs

Ötödik alkalommal rendezték meg idén a Duna Gálát Bécsben, február 20-án, a Club Pannonia szervezésében. Az immár hagyományos est tematikáját a közép-európai zenetörténet kiemelkedő alkotásaiból válogatták össze, a V4 magyar elnökség jegyében. A Visegrádi Csoport országainak magyar fellépői a bécsi Collegium Hungaricum támogatásával mutatkoztak be a gálán.

Esterházy Jánosra emlékeztek február 21-én a bécsi Collegium Hungaricumban. A szlovákiai magyarság 61 éve elhunyt mártír politikusának alakját Dr. Molnár Imre történész, a Pozsonyi Magyar Intézet igazgatója, valamint Istenes József, az alsódoboki Esterházy-emlékhely tervezője idézte fel előadásában.

 

Brüsszel

Közös standdal jelent meg Magyarország, Csehország, Lengyelország és Szlovákia a Brüsszeli Könyvvásáron február 22. és 25. között a brüsszeli Balassi Intézet kezdeményezésére. A négynapos rendezvény témája idén az utazás, a vásár díszvendége pedig Afrika volt. A V4-es standon a cseh, a lengyel, a magyar és a szlovák alkotók mintegy negyven-negyven kötettel mutatkoztak be a belga közönségnek. Magyarországot Tóth Krisztina és Totth Benedek írók mellett az íróként és illusztrátorként is számos mesekönyvet jegyző Gévai Csilla, valamint Németh Levente, a Királyok és keresztek című képregénysorozat rajzolója képviselte.

Mozaikkockák Márton Áron életéből címmel beszélgetéssel egybekötött filmvetítést tartottak február 20-án a brüsszeli Balassi Intézetben. Az esten megismerhette a közönség Nagy Zoltán székelyudvarhelyi hitoktató több mint húszévi munkájának gyümölcsét, a Márton Áron életét bemutató filmet, amely eredeti hanganyagokat, személyes vallomásokat és mintegy 3300 képet dolgozott fel. A rendezvényen Hölvényi György európai parlamenti képviselő mondott köszöntőt.

 

Bukarest

Bemutatták Csender Levente első román fordításban megjelent novelláskötetét a bukaresti Balassi Intézetben február 22-én. A József Attila-díjas irodalomár Egyszer el kell mondani című művét a romániai Next Page kiadó adta ki Bara Hajnal fordításában. Az esten Csender Leventével Constantin PIștea irodalomkritikus, blogger beszélgetett. A könyvbemutató közreműködője Tóth Viktor dzsesszzenész volt.

A Bukaresti Magyar Intézet támogatásával léptek fel fiatal magyar tehetségek a Europe Now Fesztiválon február 21. és 26. között. A rendezvénysorozaton két pop-up koncertet és két kamarazenei hangversenyt hallhatott a közönség. A programokat szimfonikus hangverseny zárta február 25-én a román rádió nagytermében. Vezényelt: Peter Stark, az Európai Unió Ifjúsági Zenekarának karmestere.

 

Delhi

Több mint 130 gyermek részvételével zajlott a Delhi Magyar Tájékoztatási és Kulturális Központ immár hagyományos gyermekrajz-versenye február 15-én. Kísérőrendezvényeként idén Fantázianapot is tartottak az Intézetben, ahol a gyerekek a magyar monda- és mesevilággal ismerkedhettek meg: Dr. Indu Mazaldan író, műfordító magyar népmeséket olvasott fel hindi nyelven. Ebben az évben először a gyerekeket kísérő tanárok és szülők a verseny ideje alatt népművészeti technikákat tanulhattak a Shree Gallery Arts művészeinek jóvoltából.

Emlékezéspróbák címmel Méhes Károly irodalmi estjén vehetett részt az indiai közönség február 23-án, a Delhi Magyar Tájékoztatási és Kulturális Központ szervezésében. Az esten bemutatkozott az író és munkáinak hindi fordítója, Dr. Indu Mazaldan méltatta műveit. A könyvbemutató zárásaként a Delhi Egyetem hallgatói olvastak fel az író műveiből.

 

Kairó

Oktatók és tanulók közös koncertjével zárult a IV. Kodály-módszer workshop a kairói Helwan Egyetem Zenepedagógiai Karán. A Kairói Kulturális Tanácsosi Hivatal szervezésében idén immár negyedik alkalommal szerveztek képzést február 19. és 24. között. Ebben az évben Boda-Rechner Gabriella műhelyfoglalkozásai mellett zongora és karvezetés kurzust is tartottak a résztvevőknek.

Magyar népi mesterségeket bemutató folklór foglalkozást tartottak február 21-én és 22-én a El Shawy Culturewheel művelődési központban a Kairói Kulturális Tanácsosi Hivatal szervezésében. A kézműveskedéssel színesített programon a 15. születésnapját ünneplő művelődési központ nemzetközi rendezvényének keretében vehetett részt a közönség, a Hagyományok Háza támogatásával.

 

London

Balogh Tamás jazz koncertjét hallgathatta meg a közönség február 19-én a Londoni Magyar Kulturális Központban. A fiatal zongorista számos elismerést, díjat és nagykoncertet tudhat maga mögött: 2013-ban megnyerte a Vukán György által alapított Creative Art díjat, 2014-ben a Marosvásárhelyi Nemzetközi Jazz Versenyen aratott sikert zenekarával, három éve pedig a Czech Jazz Contest-en és a Magyar Jazz Szövetség Jazz Combo versenyén ért el első helyezést kvartettjével.

Alexis Michalik Intra Muros című darabjának zártkörű színházi előadásának adott otthont február 23-án a Londoni Magyar Kulturális Központ. Az Adam Blanshay Productions az Intézet közreműködésével állította színpadra a több rangos  francia színházi elismerést magáénak tudható fiatal színész-rendező darabját. A programra a WestEnd neves színházigazgatói, művészei és producerei kaptak meghívást.

 

Moszkva

Polidimenzionális fekete négyzet címmel február 21-én megnyílt Saxon Szász János kiállítása Moszkvában, az A3 galériában. A március 11-ig látható tárlaton a festőművész konstruktivista képeit, videóinstallációit és a Poliuniverzum című geometrikus készségfejlesztő eszközt ismerheti meg a közönség. A megnyitót követő február 22-i szakmai konferencián bemutatták Saxon Szász János esztétikai és matematikai formarendszereit, valamint megünnepelték a világhírű orosz absztrakt művész, Kazimir Malevics 140. születésnapját. A kiállítás a moszkvai Magyar Kulturális Intézet, a Roszizo állami múzeumi központ, a GCSZI – Állami Kortársművészeti Központ és az A3 galéria közös szervezésében valósul meg.

 

New York

Filmvetítéssel és pódiumbeszélgetéssel emlékeztek meg a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapjáról a New York-i Magyar Házban február 24-én. Szakonyi Noémi Veronika és Vincze Máté Artur Condemned to Live – Életreítéltek című 2015-ben bemutatott dokumentumfilmjét a New York-i Magyar Intézet szervezésében láthatta a közönség. Az alkotás, amely a Nemzeti Örökség Intézet meghívásos pályázatának győztes alkotása volt, az egykori áldozatok visszaemlékezésein keresztül mutatja be a Kisfogházat, a valamikori vesztőhelyet. A vetítést követően Vincze Máté intézetvezető beszélgetett a rendezőkkel.

 

Párizs

Ábrahám Judit énekes, táncos, néprajzkutató érdeklődésének központjában a magyar és a radzsasztáni régió népzenéje közti párhuzam áll. Indiai származású francia zenésztársaival a két népzene kapcsolódási pontjait keresi. Kutatási eredményeit, tapasztalatait február 23-án ismerhette meg a közönség a Párizsi Magyar Intézet Székelyföldtől Radzsasztánig című esten.  

 

Pozsony

Grendel Lajos Bukott angyalok című könyvének bemutatóját rendezték meg február 20-án a Pozsonyi Magyar Intézetben a Magyar Széppróza Napja alkalmából. A Kossuth-díjas íróval Keserű József irodalomtörténész beszélgetett tavaly megjelent regényéről. A könyvből Récsei Noémi és Zakál Gyula olvasott fel részleteket.

Gyöngyössy Bence Utolsó rapszódia című filmjét mutatták be a Pozsonyi Magyar Intézetben. A három idősíkon játszódó történet Liszt Bayreuthban töltött tíz utolsó napjának és utolsó tanítványával folytatott szerelmi kapcsolatának hiteles krónikája. Az alkotást február 21-én láthatta a közönség.

 

Prága

Magyar vonatkozású kiállítások nyíltak meg Csehország-szerte a Prágai Magyar Intézet szervezésében az elmúlt héten. Az Örvendjen az egész világ című Kodály-kiállítást február 21-től tekintheti meg a közönség Lovosice-ben. A tárlathoz kapcsolódó koncerten Kodály művei csendültek fel a lovosicei művésztanárok és diákjaik előadásában. Brünnben február 24-én nyílt meg a Soli Deo Gloria – a magyar reformáció öt évszázada című kiállítás, amelyet Magyar Éles György, a Prágai Magyar Református Missziói Gyülekezet lelkésze, a hagyományos évadnyitó istentisztelettel egybekötve nyitott meg. A tárlatot március 22-ig láthatja a közönség.

 

Róma

Fejes Krisztina zongoraművész lépett fel a Római Magyar Akadémián február 23-án. A 2011-ben Fischer Annie-ösztöndíjat, majd 2012-ben ARTISJUS díjjal elnyert művész előadásában Baldassare Galuppi, Domenico Scarlatti, Muzio Clementi barokk és reneszánsz szonátái valamint Alessio Elia művei csendültek fel.

A Liszt-kultusz olaszországi ápolásának új lehetőségeiről is szó esett Az Albanói Liszt-fesztivál harminc éve című, könyvbemutatóval és filmvetítéssel egybekötött esten február 16-án a Római Magyar Akadémián. Albano 1986-ban indult rendezvénysorozata rendszeresen lát vendégül magyar előadókat, dolgozik együtt magyar intézményekkel. A Római Magyar Akadémián tartott megemlékezésen jeles olasz kutatók és művészek beszélgettek a fesztivál és Liszt mai olaszországi helyzetéről.

 

Stuttgart:

Szavalóversenyt rendezett a Stuttgarti Magyar Intézet a helyi magyar cserkészszövetséggel együttműködésben február 24-én. A Kis kincsesláda címmel meghirdetett felhívásra népdal, próza és versmondás kategóriában mintegy harminc gyermek nevezett.  A produkciókat színművészekből, színházpedagógusokból és népzenei szakértőkből álló zsűri értékelte. A legjobbak könyvjutalomban részesültek.

 

Szófia:

X.–XVIII. századi magyar várak címmel nyílt meg Szabóky Zsolt fotókiállítása a dobricsi művészeti galériában február 20-án, a Szófiai Magyar Intézet szervezésében. A Balázs Béla-díjas fotóművész tárlata a középkori Magyarország több mint ötszáz várának történetéből ad ízelítőt.

 

Tallinn

Közös ünnepi kisfilmet készített a Tallinni Magyar Intézet és az Észtországi Magyarok Munkácsy Mihály Egyesülete az észt centenárium alkalmából. Csüllög Edina Észtországban élő magyar rendező filmjében helyi magyarok mesélik el, mit köszönhetnek az országnak és mit üzennek az új generációnak. A február 24-én bemutatott film zenéjét Juhász Gábor észt származású zenész szerezte.

INTÉZETEN KÍVÜLI HÍREK
A Visegrádi országok kortárs képzőművészeti alkotásaiból nyílt kiállítás február 20-án Brüsszelben. A V4 Látkép/A View from V4 című tárlaton több mint 60 magyar, szlovák, cseh és lengyel alkotó műveit láthatja a közönség, amelyek ezúttal nem külön-külön, hanem együtt mutatják be a közös történelmi múlt lenyomatait és a visegrádi szellemiséget. A március 19-ig látható kiállítás a Miniszterelnökség, az EMMI, a brüsszeli EU Állandó Képviselet, a KOGART és a MANK Nonprofit Kft. együttműködésében, a Pozsonyi és Prágai Magyar Intézet közreműködésével jött létre. 
 
Új szervezet segíti a magyar filmeseket Hollywoodban. A magyar–amerikai társaságot Los Angelesben alapította a Filmalap helyi képviselője Magyar–Amerikai Filmszínházi Társaság néven. A magyar film- és színházi élet jeles képviselőiből, valamint az Egyesült Államokban dolgozó magyar filmesekből álló  szervezet a kapcsolatépítést és a tapasztalatcserét segíti a jövőben. A társaság első rendezvényét március 3-án, az Oscar-díj gálaestje előtt rendezik meg Brentwoodban, ahol Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmjének világsikere és Oscar-díjra jelölése előtt tisztelegnek majd.
 
 
Csaknem 1800 ember tapsolt hosszú percekig a Miskolci Szimfonikus Zenekarnak a párizsi Champs-Elysées Színházban. A zenekar egy Mozart-esten muzsikált, ahol a zeneszerző híres Requiemje mellett, a C-dúr Jupiter szimfónia is elhangzott; Sylvia Schwartz, Elodie Méchain, Megyesi Zoltán, Bakonyi Marcell, valamint a Nyíregyházi Cantemus Kórus (karvezető: Szabó Soma) közreműködésével. Az est dirigense Quentin Hindley volt.
 
Zentán rendez fesztivált a Magyar Teátrumi Társaság. Február 21. és 24 között a Zentai Magyar Kamaraszínházban, a II. Teátrum Neked! Zentai Teátrumi Napok keretében, gyermekeket és felnőtteket megszólító színházi programokkal egyaránt találkozhatott a vajdasági közönség. Az idén négynaposra bővült fesztivál felnőtteknek szóló rendezvénysorozata a Békéscsabai Jókai Színház művészeinek zenés felolvasóestjével kezdődött, majd a Jövőre veled, ugyanitt! című romantikus vígjátékot láthatta a közönség a Veszprémi Petőfi Színház és a székesfehérvári Vörösmarty Színház közös produkciójában. Február 23-án Kövek a zsebben címmel a kaposvári Csiky Gergely Színház előadását mutatták be. A zárónapon a budapesti Turay Ida Színház Hamu és gyémánt című produkcióját adták elő.

 

ESEMÉNYNAPTÁR


2019
22
Január
H K Sz Cs P Szo V
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

KIEMELT ESEMÉNYEK

Nincsenek események

KIADVÁNYAINK

kiadvanyaink

ESEMÉNYEK

Centre Georges Pompidou | Place Georges-Pompidou, 75004 Paris
2019. febr. 06. - máj. 06.
Vasarely retrospektív kiállítás