Iratkozzon fel hírlevelünkre

CAMPUS HUNGARY ZÁRÓ RENDEZVÉNY

Eredményes volt a Balassi Intézet által koordinált Campus Hungary Program

A végéhez közeledik a Campus Hungary Program, amelynek záró rendezvényét 2015. július 31-én tartották a Hadtörténeti Intézet és Múzeumban. Az esemény vendége volt Prőhle Gergely, nemzetközi és európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkár (EMMI), valamint Íjgyártó István, kultúrdiplomáciáért felelős államtitkár (KKM).

A „Nemzeti Kiválóság Program – Campus Hungary, K+F-projektekhez és képzési programokhoz kapcsolódó, nemzetközi hallgatói mobilitás személyi támogatási rendszerének fejlesztése konvergencia program” a Balassi Intézet és a Tempus Közalapítvány közreműködésével az Új Széchenyi Terv TÁMOP-4.2.4.B/2-11/1-2012-0001 projektjének keretében 3,624 Mrd forint értékű európai uniós támogatásból valósult meg.

Hammerstein Judit 2

Íjgyártó István hangsúlyozta, hogy tudást Magyarországon is lehet ugyan szerezni, de "látóterünket, kapcsolatrendszerünket a külföldi tanulmányok során kialakított barátságokon és szakmai együttműködéseken keresztül lehet továbbfejleszteni". E kapcsolatrendszer "megszerzése" szinte pótolhatatlan értéket jelent mind az egyén, mind a nemzet számára - fűzte hozzá. A kormány erőfeszítései a művelődés- és oktatáspolitika területén azt célozzák, hogy a legegyszerűbb szinteken, az egyén szintjén is kiépüljenek azok a nemzetközi együttműködéshez szükséges kapcsolatrendszerek, amelyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy európainak és magyarnak érezhessük magunkat - fogalmazott az államtitkár.

Prőhle Gergely nemzetközi és európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkár arról beszélt: a magyar felsőoktatás évszázadokon és egyházi kereteken átívelő hagyománya, hogy a magyar egyetemisták külföldön is tanulnak; a XX. század második felében azonban megszakadt ez a hagyomány. A magyar állam felelőssége, hogy olyan új generációt neveljen, amely "érzékeny a nemzetközi kérdésekre", amelynek tagjai képesek rá, hogy saját tevékenységüket tágabb körben is értelmezzék. Az állam pedig úgy tudja komolyan venni felelősségét az új generáció nevelésében, ha megteremti a diákok külföldi tanulásának anyagi feltételeit - mondta a helyettes államtitkár. Prőhle Gergely szólt arról is, hogy a Campus Hungary lezárása után Campus Mundi néven folytatódik az ösztöndíjprogram.

A projekt eredményeit Hammerstein Judit, a Balassi Intézet főigazgatója ismertette, aki a Campus Hungaryt „a korlátlan lehetőségek programjának” nevezte. Mint elmondta, hiánypótló kezdeményezésről van szó, mivel bármely 2 félévet lezárt hallgató, a világ bármely országába és felsőoktatási intézményébe jelentkezhetett. A Balassi Intézet által gondozott Campus Hungary Program azzal a fő célkitűzéssel indult el 2012-ben, hogy minél több magyar felsőoktatási intézmény hallgatóinak és munkatársainak biztosítson ösztöndíjat külföldi résztanulmányok folytatására. A nyolc lezárult pályázati szakasznak köszönhetően több mint 10.000 fő kapott támogatást külföldi tanulmányi tapasztalatuk bővítése céljából. – mondta el főigazgató asszony.
Campus 1
(Hammerstein Judit és Simon Ágnes)

A kifelé irányuló mobilitás támogatása mellett a Campus
Hungary Program másik célja, hogy egyre nagyobb számban tanuljanak külföldi diákok magyarországi felsőoktatási intézményekben.
A Magyarországra irányuló mobilitás ösztönzése érdekében a Campus Hungary Program közös nemzetközi megjelenési lehetőségeket biztosított a felsőoktatási intézmények számára roadshow-kon, oktatási vásárokon, konferenciákon. A világ számos országában, közel harminc rendezvényen került sor a magyar felsőoktatás népszerűsítésére és az idegen nyelvű képzéskínálat bemutatására egységes arculattal rendelkező magyar standokon.

Simon Ágnes szakmai vezető a kétirányú mobilizáció fontosságát hangsúlyozta, hiszen az országnak nem csak a tapasztalatokkal visszaérkező diákok, hanem a külföldről fogadott hallgatók is hasznára válnak, akik tovább vihetik a magyar kultúrát és színvonalas felsőoktatásának hírét.

A projekt keretében több módszertani kiadvány is készült: 13 nyelven jelent meg Campus Hungary-brosúra, melynek célja a magyar felsőoktatás népszerűsítése, emellett 6 nyelven elérhető a Campus Compass elnevezésű kiadvány, mely áttekintést ad a magyar egyetemek és főiskolák idegen nyelvű képzéskínálatáról. A külföldi hallgatók tájékoztatását segíti továbbá a Campus Hungary kétnyelvű Facebook-oldala, melyen a követők száma már meghaladta a 7000 főt.

A Campus Hungary Program keretében több szakmai kiadvány után újabb két könyv is megjelent. Az új köteteket Hammerstein Judit, a Balassi Intézet főigazgatója és Simon Ágnes, a Campus Hungary Program szakmai vezetője mutatta be a sajtótájékoztató keretében. A Campus Hungary Zárókötet a magyarországi felsőoktatási és kormányzati szakmai közönség, a magyar felsőoktatási intézmények egyetemi, kari, intézeti szintű vezetői, valamint a felsőoktatási intézmények nemzetközi kapcsolatok területén dolgozó munkatársak számára készült azzal a céllal, hogy összefoglalja és összegezze a Campus Hungary Program során keletkezett szakmai tapasztalatokat. Az Excellence in Research and Development in Hungary – Higher education and academic institutions hiánypótló angol nyelvű kiadvány, mely a magyar kutatás-fejlesztésről és tudományos eredményekről nyújt áttekintést a külföldi (oktatási-tudományos) kormányzati és felsőoktatási vezetők, valamint a nemzetközi szakmai közönség számára. A kötet a hangsúlyt sikeres, nemzetközileg elismert projektek, kiemelkedő szakmai műhelyek bemutatására helyezi, melyet a fiatal tudósok, kutatók személyes történetei tesznek olvasmányosabbá.

A záró rendezvényen eredményt hirdettek a Campus Hungary Szelfi Kampány címmel életre hívott nyereményjátékban is, amely keretében a diákok ösztöndíjas utazásai során, a legkülönlegesebb helyszínen készült szelfieit keresték a szervezők. Az első helyezést Forgács Éva Burmában készült képe kapta, második lett Gubo Eduard németországi fényképe, végül a harmadik helyezést pedig Nagy-Csoma Zsófia palermói szelfije érdemelte ki. A nyertesek értékes ajándékcsomagot kaptak, illetve képeiket kivetítették a záró rendezvény külön erre a célra kijelölt falaira.

Szelfi kampany gyoztesei

A szelfi kampány győztesei.

További képek az eseményről:

 

ESEMÉNYNAPTÁR


2019
17
Január
H K Sz Cs P Szo V
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

KIEMELT ESEMÉNYEK

Nincsenek események

KIADVÁNYAINK

kiadvanyaink

ESEMÉNYEK

Nincsenek események