Iratkozzon fel hírlevelünkre

Donau Lounge a Bécsi Könyvhéten

A Balassi Intézet bécsi Collegium Hungaricum közreműködésével megvalósuló DONAU LOUNGE programmal, immár harmadik alkalommal találkozhat a közönség a BUCH WIEN nemzetközi könyvvásáron november 13. és 16. között.

A négy napos programon a régió íróival, a legújabb művekkel, és a Dunához kapcsolódó aktuális témákkal ismerkedhetnek meg az érdeklődök.

A Bécsi Könyvhéten a DONAU LOUNGE program saját standdal jelentkezik, ahol 11 Duna-menti ország vendégei képviselik hazájuk irodalmát. A tartalom és az arculat egyaránt ugyanazt a célt követi: a kultúrán keresztül szeretnénk a párbeszédek megsokszorozására, valamint egymás mélyebb megértésre ösztönözni Közép-európai barátainkat!
A DONAU LOUNGE a Duna-menti kulturális együttműködés védjeggyé vált az elmúlt időben, hiszen ebben az évben már a bukaresti Bookfesten (RO) és a Lembergben (UA) megrendezett nemzetközi könyvfórumon is vendégeskedett.
Idén a bécsi színpadon 11 Duna-menti országból 40 meghívott vendég fordul meg, ahol a felolvasások mellett a Keine Delikatessen irodalmi folyóiratot is bemutatják, valamint egy prominens pódiumbeszélgetésre is sor kerül. Ez utóbbi témája a „A vasfüggöny 25 évvel ezelőtti leomlása”.


A DONAU LOUNGE programját a Balassi Intézet bécsi Collegium Hungaricum kezdeményezése, a Danube Cultural Cluster, az EU Duna Régió Stratégiájával összhangban készítette.

 

 

 DonauLounge2

 

ESEMÉNYNAPTÁR


2019
18
Január
H K Sz Cs P Szo V
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

KIEMELT ESEMÉNYEK

Nincsenek események

KIADVÁNYAINK

kiadvanyaink

ESEMÉNYEK

Centre Georges Pompidou | Place Georges-Pompidou, 75004 Paris
2019. febr. 06. - máj. 06.
Vasarely retrospektív kiállítás