Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kálmán Imre legnépszerűbb darabja A Csárdáskirálynő most ünnepli bemutatásának 100. évfordulóját. A centenárium alkalmából a Balassi Intézet négy európai és egy ázsiai városban is bemutatja a méltán híres operett zenei keresztmetszetét, a Budapesti Operettszínház kiváló művészeinek előadásában.

Az európai helyszínek sorát Brüsszel zárja 2016. február 8-án, ahol Lévai Enikő, Szendy Szilvi, Dolhai Attila és Peller Károly lép színpadra a Balassi Intézet – Brüsszeli Magyar Nagykövetség Kulturális Szolgálatának épületében.


A turné első állomásaként, 2016. január 7-én, a Balassi Intézet budapesti központjában telt ház előtt debütált az előadás, majd az ősbemutató helyszínén, Bécsben láthatta a közönség a darab zenei keresztmetszetét, ahol ismét hatalmas sikert arattak a Budapesti Operettszínház művészei.

Moszkvában zsúfolásig megtelt a Csajkovszkij Állami Konzervatórium koncertterme 2016. január 19-én. A közel 1700 néző vastapssal köszöntötte a Csajkovszkij Konzervatórium Női Szimfonikus Zenekara kíséretében színpadra lépő Lukács Anitát, Szendy Szilvit, Vadász Zsoltot és Peller Károlyt. Különösen nagy tetszést váltott ki, hogy egyes slágerek oroszul is felcsendültek a magyar művészek előadásában.

2016. január 22-én a horvátországi Varasdon folytatódott a turné, ahol Fischl Mónika, Kékkovács Mara, Vadász Zsolt és Szabó Dávid előadásában láthatták a produkciót az operett-rajongók a Varasdi Horvát Nemzeti Színház koncerttermében. A finálét követően a közönség tapsviharral követelte a ráadást, ami ez esetben Kálmán Imre Marica grófnőjéből a Szép város Varasdin... című, német nyelvű dalbetét volt. A publikum hangos „bravo” kiáltásokkal és vastapssal fejezte ki tetszését a városukat ért megtiszteltetésért.

A Csárdáskirálynő hat helyszínből álló turnésorozatának befejező előadása 2016 március végén Delhiben lesz.

A Csárdáskirálynő turnéjával kapcsolatban háttér-információk, szabadon felhasználható képek mellett folyamatosan frissülő információk is elérhetők a Balassi Intézet központi honlapján: a www.balassiintezet.hu címen. 

Együttműködő partnerek: Budapesti Operettszínház, Pentaton Koncert- és Művészügynökség.

ESEMÉNYNAPTÁR


2019
16
Szeptember
H K Sz Cs P Szo V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6

KIEMELT ESEMÉNYEK

Nincsenek események

KIADVÁNYAINK

kiadvanyaink

ESEMÉNYEK

Magyar Katolikus Misszió | 42, rue Albert Thomas 75010 Paris
2019. okt. 05. - okt. 05.
Bábszínház és bábkészítő workshop
Montmartre | Vigne du Clos, Rue des Saules 75018 Paris
2019. okt. 12. - okt. 12.
Montmartre-i szüreti ünnepség