Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kálmán Imre legnépszerűbb darabja, A Csárdáskirálynő most ünnepli bemutatásának 100. évfordulóját. A centenárium alkalmából a Balassi Intézet négy európai és egy ázsiai városban is bemutatta a méltán híres operett zenei keresztmetszetét, a Budapesti Operettszínház kiváló művészeinek előadásában. A turné utolsó állomásaként Fischl Mónika, Dancs Annamari, Vadász Dániel és Peller Károly előadásában először láthatta Indiában a közönség a Csárdáskirálynőt 2016. március 25-én. 

Az előadás előtt Wilhelm Zoltán, a Balassi Intézet, Delhi igazgatója és Pető Gyula nagykövet mondott rövid köszöntő beszédet, majd Lőrinczy György, a Budapesti Operettszínház főigazgatója mutatta be röviden a társulatot, a repertoárt, A Csárdáskirálynő történetét és Kálmán Imre munkásságát.

A beszédeket követte a gálaműsor, ami teltháznak örvendett és nagy sikert aratott a közönség soraiban. Az egyes darabok előtt Dancs Annamária és Vadász Dániel angolul konferált és mutatta be pár mondatban a magyar virtust, szokásokat. A színészi játék olyan professzionális volt, hogy az indiai közönség pontosan ott nevetett, ahol szöveg szerint a poén elhangzott. A vendégek nagy lelkesedéssel fogadták az előadást, minden darabot hatalmas taps követett. A gálaműsor alatt budapesti és korabeli fotókat vetítettek ki.

OSR 0196 

A produkció végén Sumit Tandor, a The Indian Music Society (Indiai Zeneművészeti Társaság) elnöke mondott köszönetet.

 

ESEMÉNYNAPTÁR


2019
16
Január
H K Sz Cs P Szo V
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

KIEMELT ESEMÉNYEK

Nincsenek események

KIADVÁNYAINK

kiadvanyaink

ESEMÉNYEK

Nincsenek események