Iratkozzon fel hírlevelünkre

Magyarország Pozsonyi Nagykövetsége 2014 júniusában rendezett első alkalommal egy egész hetet felölelő kulturális rendezvénysorozatot Pozsonyban, hagyományteremtő céllal. 

Az elmúlt két év Több mint szomszéd Magyar Kulturális Hét pozitív visszajelzései igazolták a rendezvény sikerét. A magyar hét idén 2016. június 6. és 13. közötti időszakban kerül megrendezésre.

Az évezredes együttélés számos olyan kapcsolódási pontot alakított ki népeink között, amelyek összekötnek bennünket. A nyelvi különbség mellett máig erősen érezhető a kulturális hasonlóság. A rendezvény nem titkolt célja, hogy Magyarország közelebb kerüljön Szlovákiához, a szlovák fővároshoz. 

A 2016. június 6. és 13. között megrendezésre kerülő Magyar Kulturális hét Szent Márton püspök születésének 1700. évfordulója alkalmából a magyar és a szlovák katolikus püspöki konferenciák elnökei (Stanislav Zvolensky a Pozsonyi Főegyházmegye érseke és Veres András a Szombathelyi Egyházmegye püspöke) által koncelebrált magyar-szlovák-latin nyelvű ünnepi szentmisére került sor a pozsonyi koronázó templomban 2016. június 6-án. Az ünnepi szentmisét követően, a Szent Márton-dómban, a szombathelyi Capella Cantorum Énekegyüttes adott reneszánsz kórushangversenyt.

A hét egyik kiemelt eseményeként június 8-án a pozsonyi Istropolisban fellép az ExperiDance táncegyüttes az Ezeregyév című produkciójával. 

Emellett a programsorozat másik jelentős, reprezentatív programja Bogányi Gergely világhírű zongoraművész fellépése lesz a Szlovák Rádió Hangversenytermében június 13-án.

A kiemelt rendezvények mellett hétfőtől csütörtökig egyéb, zárttéri kulturális programokkal várják az érdeklődő közönséget: gyermekprogrammal, kiállításokkal, szimpóziumokkal, bormustrával, magyar filmnapokkal.

A hétvégén, a hagyományoknak megfelelően, négynapos kulturális és gasztronómiai fesztivál tartanak Pozsony központi sétatéren, a Hviezdoslav téren, amely önállóan is megállná a helyét.

Az idei évben a lengyel és a cseh nagykövetség, valamint a Nemzetközi Visegrádi Alap közreműködésével a Visegrádi Együttműködés 25. évfordulója alkalmából a tagállamok egykori politikusainak és szakértőinek részvételével június 9-én konferencia keretében megemlékeznek a közép-európai országok sikeres együttműködéséről. A fesztivál szombati napján a visegrádi országok előadóművészeinek önálló fellépéseire, valamint egy V4-es jazz koncertre kerül sor.

A színpadi programok összeállítása során fellépnek magyarországi és szlovákiai népzenei, néptánc- és egyéb kulturális csoportok a délutáni időszakban. Az est folyamán feltörekvő könnyűzenei előadók adnak elő (Pannonia Allstars Ska Orchestra, Daniel Balázs-Boggie Woogie, Tzomet klezmer együttes), majd fővendégként olyan művészek lépnek fel, mint Peter Šrámek és együttese, az Esszencia zenekar.

Támogatók: Külgazdasági és Külügyminisztérium, Emberi Erőforrások Minisztériuma, Nemzetközi Visegrádi Alap, valamit egyéb magyarországi intézmények, úgy mint a Magyar Művészeti Akadémia, a Nemzeti Kulturális Alap. A kiemelt partnerek közé tartozik Pozsony Főváros Önkormányzata, Pozsony Óváros Önkormányzata, a Cseh Köztársaság Pozsonyi Nagykövetsége, a Lengyel Köztársaság Pozsonyi Nagykövetsége, fő támogatók: az OTP Banka, a Slovnaft és a Microcomp. 

ESEMÉNYNAPTÁR


2019
16
Július
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

KIEMELT ESEMÉNYEK

Nincsenek események

KIADVÁNYAINK

kiadvanyaink

ESEMÉNYEK

Nincsenek események