Iratkozzon fel hírlevelünkre

Befejezéséhez közeledik a Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet 2016 januárjában elindított vetítés-sorozata, amely a magyar filmtörténet gyöngyszemeit mutatta be a bukaresti filmkedvelő közönségnek. Az egy éven át tartó programmal a Budapesten vetített első film 120 éves évfordulójáról, az első megnyílt moziról és a Millenniumi Ünnepségek alkalmával elkészült első mozgóképről emlékeztek meg.

A sorozat utolsó filmjeként az érdeklődők december 15-én, csütörtökön, 19.00 órai kezdettel Bereményi Géza: Eldorádó (1988, 100 perc) című művét láthatják a Román Filmarchívum Eforie termében (Bukarest, Eforie u. 2.). A film román felirattal kerül levetítésre.

A magyar film története ezelőtt 120 évvel kezdődött, amikor 1896-ban a Lumière testvérek filmjeit bemutatták a Royal Szálló kávéházában. Ezt követően két „úttörő testvér”, Sziklai Arnold és Zsigmond az Andrássy úton megnyitották az első magyar filmszínházat, az Ikonográfot, ahol francia gépeken Lumière-filmeket vetítettek a közönségnek. Ennek jegyében a magyar filmtörténeti sorozatban a Magyar Nemzeti Digitális Archívummal (MaNDA) együttműködve, minden hónapban fókuszba került egy jelentős filmes alkotás, amely a maga idejében mérföldkőnek számított. A sorozat együttműködő partnereként Mihai Fulger, a Román Filmarchívum igazgatója helyszínt biztosított a vetítéseknek, amely nagyban hozzájárult a program sikeréhez.

120 decembrie CMYKkAz elmúlt hónapokban az alábbi kiemelkedő alkotásokat láthatták az érdeklődők:
- Uher Ödön: Mire megvénülünk (1916, néma) – Cătălin Răducanu élő zongorakíséretével, a filmet Mihai Fulger filmkritikus és a Cinemateca Română igazgatója vezette fel
- Janovics Jenő: Az utolsó éjszaka (1917, néma) - Cătălin Răducanu élő zongorakíséretével, a filmet megelőzően Mihai Fulger filmkritikus és a Cinemateca Română igazgatója tartott előadást az erdélyi filmgyártás múltjáról

- Korda Sándor: Az aranyember (1918, néma) - Cătălin Răducanu élő zongorakíséretével, Marian Țuțui filmkritikus, művészettörténész Sir Alexander Korda munkásságát vázolta az érdeklődőknek

- Székely István: Hyppolit, a lakáj (1931) – Radu Igazság, a bukaresti Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára a hangosfilm első magyar sikereibe avatta be a résztvevőket
- Ráthonyi Ákos: Sarajevó (1940)
- Szőts István: Emberek a havason (1942) – Dana Duma filmkritikus, a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára az olasz újhullám megteremtőjét méltatta
- Fábri Zoltán: Hannibál tanár úr (1956) – Cosmin Budeancă történész, a Kommunizmus Bűneit és az Emigráció Emlékét Kutató Intézet munkatársa elemezte a totalitarista rendszerek természetrajzát
- Jancsó Miklós: Szegénylegények (1965) – Andrei Gorzo filmkritikus, a Színház- és Filmtörténeti Egyetem tanára mutatta be Jancsó filmművészetéről románnyelvű monográfiáját
- Makk Károly: Szerelem (1970)
- Gothár Péter: Megáll az idő (1981)


A program iránti fokozott érdeklődés miatt 2016-ban Marosvásárhelyen és Székelyudvarhelyen is sor került a vetítésekre, amely 2017-ben Nagyváradon, Nagyszebenben, Sepsiszentgyörgyön és Kolozsváron folytatódik.
A részletes program megtekinthető a Bukaresti Magyar Intézet honlapján: http://bukarest.balassiintezet.hu

 

ESEMÉNYNAPTÁR


2019
22
Január
H K Sz Cs P Szo V
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

KIEMELT ESEMÉNYEK

Nincsenek események

KIADVÁNYAINK

kiadvanyaink

ESEMÉNYEK

Centre Georges Pompidou | Place Georges-Pompidou, 75004 Paris
2019. febr. 06. - máj. 06.
Vasarely retrospektív kiállítás