Iratkozzon fel hírlevelünkre

(N)ŐK IS HŐSŐK – Magyar női sorsok az I. világháborúban címmel nyílik kiállítás 2017. február 15-én Bécsben, a Balassi Intézet – Collegium Hungaricum épületében. A tárlatot ifj. Bertényi Iván tudományos igazgató-helyettes, a kiállítás történész-kurátora nyitja meg, a nők első világháborús helyzetéről Prof. Dr. Christa Hämmerle (Institut für Geschichte, Universität Wien) tart előadást. A megnyitón közreműködikKilyénfalvi Gábor, aki első világháborús katonadalokat ad elő citerakísérettel.

 

 

Az I. világháború volt az első modern háború. Abban az értelemben is, hogy nem csupán a hadseregeknek kellett megküzdeni egymással, hanem a hadviselő felek igyekeztek az egész társadalmukat mozgósítani a győzelem érdekében. Ezért a háború Magyarország számára sem csak a hadköteles korú férfiak részvételével zajlott, hanem részt vett benne az akkori országban élt mintegy 11 millió nő is.

Ha a fegyveres harcokban – néhány érdekes, de nagyon csekély számú kivételtől eltekintve – csak a férfiak vettek is részt, a nőkre is fontos feladatok hárultak. A férfiak lelkesítése, a sebesültek ápolása a hagyományos elvárások közé tartozott, de ezt most kiegészítette, hogy a milliószámra a frontra került férfiak helyét is zömmel a nőknek kellett betölteni a gazdaságban. Az elhúzódó háborúban a termelés fenntartásának nagy szerepe volt, s mivel a megtermelt javakból elsősorban a harcoló hadseregek részesültek, a hátországban maradtak ellátása egyre romlott. Ennek kárvallottjai közé tartoztak a sok esetben családfenntartói szerepre kényszerült nők is. A hátország lakói azonban nem csak materiális értelemben nélkülöztek. Sokaknak ennél is nehezebb lehetett a lelki szenvedés: az aggódás a szeretett fiúért, fivérért, férjért vagy kedvesért. A remény, hogy épségben visszatér. A szomorúság, ha fogságba került, megsebesült, ha csonkán és betegen térhetett csak haza. A hősi halált haltak után maradt százezernyi gyászoló tragédiája.

 

A nők háborús áldozathozatala ugyan egészen más jellegű volt, mint a hazájukért véráldozatot hozó férfiaké, de a háború jellegéből fakadóan szintén nélkülözhetetlennek bizonyult. A Balassi Intézet kiállítása az ő küzdelmes helytállásukat kívánja néhány jellemző részlet, számos, korábban sosem láthatott archív felvétel és tárgy segítségével bemutatni.


(N)ők is hősök címmel nyílt meg 2015 végén a Balassi Intézetben a magyar nők első világháborús sorsát bemutató fotókiállítás. A kiállítás kurátorai: Kincses Károly fotótörténész, ifj. Bertényi Iván történész és Bodnár Zita. A kiállítás anyagából az egyes magyar kulturális intézetek saját nyelvű verziót állítanak ki. Bukarest után, most Bécsben tekinthető meg a kiállítás, Frauen als Heldinnen címmel a Balassi Intézet - Collegium Hungaricum, Bécs UngArt Galériájában (Hollandstraße 4, 1020 Wien).


A kiállításhoz számos magyar és német nyelvű program (könyvbemutatók, előadások, filmvetítés) csatlakozik, amelyek a magyar nők modernkori történetének újabb szeleteivel ismertetik meg az érdeklődőket.

 

 

 

 

 

 

Együttműködő partnerek: Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság, Országos Széchenyi Könyvtár, Hadtörténeti Intézet és Múzeum, Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, Magyar Nemzeti Múzeum.

 

 

 

 

 

ESEMÉNYNAPTÁR


2017
20
Szeptember
H K Sz Cs P Szo V
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 1

KIEMELT ESEMÉNYEK

Nincsenek események

KIADVÁNYAINK

kiadvanyaink

ESEMÉNYEK

Institut hongrois | 92, rue Bonaparte 75006 Paris
2017. szept. 20. - szept. 20.
Megemlékezés Rozsda Endréről
Institut hongrois | 92, rue Bonaparte 75006 Paris
2017. szept. 22. - szept. 22.
Gabriel Gitan zongorakoncertje