Iratkozzon fel hírlevelünkre

KÜLGAZDASÁGI ÉS KÜLÜGYMINISZTÉRIUM


KÜLFÖLDI MAGYAR INTÉZETEKÉRT ÉS NEMZETKÖZI OKTATÁSI


KAPCSOLATOKÉRT FELELŐS HELYETTES ÁLLAMTITKÁR


Pályázati felhívás vendégoktatói állások betöltésére a 2017/2018-as tanévtől


A Külgazdasági és Külügyminisztérium (a továbbiakban: a Kiíró) pályázatot hirdet lektori és vendégtanári állások betöltésére a 2017/2018-as tanévtől.


A pályázat célja a külföldi hungarológiai oktatás és kutatás támogatása, a magyar nyelv és kultúra népszerűsítése külföldi egyetemeken, valamint a fogadó intézmény magyarországi kapcsolatrendszerének erősítése.


Általános tudnivalók

 

  • A vendégoktatók - vendégtanárok, lektorok - kétoldalú, tárca- vagy intézményközi megállapodások keretében végzik munkájukat.
  • A lektor feladata magyar mint idegen nyelv órák megtartása, de kiegészítésképpen felkérhető irodalomtudományi, nyelvészeti vagy más hungarológiai kurzusok megtartására is. Az oktatás mellett részt vesz az őt fogadó szervezeti egység (tanszék) egyéb feladatainak ellátásában és tudományos életében, elősegíti a fogadó intézmény magyarországi intézményekkel való szakmai kapcsolatainak bővítését és erősítését, igény esetén általános tájékoztatást nyújt a Magyarország iránt érdeklődőknek, és segíti az egyetemi oktatókat és hallgatókat Magyarországra irányuló pályázataik elkészítésében.
  • A vendégtanár feladata egyetemi előadások, szemináriumok megtartása magyar vagy idegen nyelven magyar irodalomból vagy nyelvészetből, esetleg más, a hungarológia tárgykörébe tartozó tudományágból; emellett felkérhető magyar nyelvórák megtartására is. A vendégoktató tudományos munkát folytat, és magyar kulturális programokat szervez nemcsak az őt fogadó intézményben, hanem szélesebb szakmai és egyéb érdeklődői kör részére is. Az oktatás mellett részt vesz az őt fogadó szervezeti egység egyéb feladatainak ellátásában és tudományos életében, elősegíti a fogadó intézmény magyarországi intézményekkel való szakmai kapcsolatainak bővítését és erősítését, igény esetén általános tájékoztatást nyújt a Magyarország iránt érdeklődőknek, és segíti az egyetemi oktatókat és hallgatókat Magyarországon benyújtandó pályázataik elkészítésében.
  • A vendégoktatói foglalkoztatás határozott időre szól, időtartama 1–4 év.
  • A pályázat lebonyolításával kapcsolatos feladatokat és a kapcsolattartást a Külföldi Magyar Intézetekért és Nemzetközi Oktatási Kapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkárság Nemzetközi Magyar Nyelvi Képzésekért és Oktatásért Felelős Főosztálya (a továbbiakban „Lebonyolító”) látja el.
  • Az általános pályázati feltételeknek nem megfelelő, formai szempontból hiányos vagy határidőn túl beküldött pályázatok nem kerülnek szakmai bírálatra.

 

Általános pályázati feltételek:

 

  • magyar anyanyelv,
  • magyar állampolgárság,
  • büntetlen előélet,
  • a fogadó ország kultúrájának és nyelvének (vagy egy - a fogadó országban használatos közvetítő nyelvnek) megfelelő szintű ismerete,
  • előnyt jelent a magyar mint idegen nyelv oktatásában, illetve a nem magyar anyanyelvűek oktatásában szerzett gyakorlat,
  • megbízható felhasználói szintű számítástechnikai ismeretek,
  • a pályázónak meg kell felelnie a fogadó intézmény által támasztott egyéb elvárásoknak (lásd: egyes oktatóhelyekre vonatkozó elvárások),
  • a pályázónak az esetleges megbízásának kezdetét megelőző két évben életvitelszerűen Magyarországon kell élnie,
  • lektori állások esetében követelmény:

- magyar nyelv és irodalom szakos egyetemi/MA diploma vagy magyar mint idegen nyelv MA diploma, továbbá előnyt jelent a hungarológus végzettség,

  • vendégtanári állások esetében követelmény:

- az oktatandó tantárgy(ak)nak megfelelő szakirányú egyetemi/MA oklevél és a fogadó intézmény által megkövetelt tudományos fokozat, illetve habilitáció.

 

A meghirdetett oktatóhelyek és az egyes oktatóhelyekre vonatkozó elvárások:


1. Bécs (Ausztria), Bécsi Egyetem, vendégtanári állás egy tanévre
Az általános pályázati feltételeken túli követelmények:

  • habilitáció;
  • felsőfokú német nyelvtudás;
  • oktatási és kutatási szakterület: 20. századi és kortárs irodalom;
  • előnyt jelent a tanszék kutatási programjainak tervezésében és kivitelezésében való részvételi szándék.

 

2. Minszk (Belarusz), Minszki Állami Nyelvészeti Egyetem, lektori állás várhatóan négy évre
Az általános pályázati feltételeken túli követelmények:

  • lingvisztikai vagy pedagógiai felsőfokú végzettség;
  • orosz vagy angol nyelv megfelelő szintű ismerete;
  • előnyt jelent a magyar nyelv oktatásában szerzett min. 3 év tapasztalat;
  • az elmúlt 5 évben külföldi egyetemeken megfelelő profilban szerzett gyakorlat (hely megjelölésével és gyakorlati idő feltüntetésével);
  • tudományos fokozat megléte;
  • tanulmányi program összeállításában és oktatási-metodikai segédlet kidolgozásában szerzett tapasztalat.

 

3. Baku (Azerbajdzsán), Azerbajdzsáni Idegen Nyelvek Egyeteme, lektori állás várhatóan négy évre
Az általános feltételeken túli követelmények:

  • előnyt jelent a kultúrtörténet oktatásában szerzett gyakorlat;
  • legalább középfokú orosz nyelvtudás.

 

A pályázó a pályázaton való részvétellel elfogadja a következőket:

 

  • kizárásra kerül az a pályázó, aki a pályázathoz benyújtott mellékleteken valótlan adatokat szolgáltat, ilyen nyilatkozatot tesz a pályázat benyújtásakor;
  • a pályázó jelen felhívás alapján legfeljebb két oktatóhelyre pályázhat;
  • a pályázónak vállalnia kell, hogy a megpályázott időtartamra állomáshelyére költözik, és a tanév ideje alatt ott tartózkodik;
  • a nyertes pályázók a feladat elvégzésére vonatkozóan ösztöndíjszerződést kötnek a Külgazdasági és Külügyminisztériummal.

 

A pályázat benyújtásának formája és a pályázatban benyújtandó dokumentumok

 

  • A pályázati kérelmet magyar nyelven, a Külföldi Magyar Intézetekért és Nemzetközi Oktatási Kapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkárság részére címezve kell benyújtani. A kérelemnek tartalmaznia kell:

- a pályázó pontos levelezési és e-mail címét,
- a megpályázott oktatóhely, ill. oktatóhelyek pontos megnevezését.

 

  • A pályázatban nyilatkozni kell arról, hogy a pályázó:

- magyar állampolgár,

- magyar anyanyelvű,

- büntetlen előéletű,

- legalább 2015 szeptembere óta életvitelszerűen és ténylegesen Magyarországon él, és

- hozzájárul ahhoz, hogy a pályázat elbírálásában résztvevők megismerhetik pályázati anyagát.

 

A pályázatban benyújtandó dokumentumok oktatóhelyenként:

  • egy-egy példány legfeljebb egyoldalas, aláírt önéletrajz magyar nyelven, amely a pályázó végzettségéről, nyelvtudásáról, készségeiről és eddigi szakmai pályafutásáról tájékoztat;
  • egy-egy példány legfeljebb egyoldalas, aláírt önéletrajz idegen nyelven, amely a pályázó végzettségéről, nyelvtudásáról, készségeiről és eddigi szakmai pályafutásáról tájékoztat;
  • egy-egy példány legfeljebb egyoldalas, aláírt oktatási terv magyar nyelven a megpályázott időtartamra;
  • egy-egy példány legfeljebb egyoldalas, aláírt oktatási terv idegen nyelven a megpályázott időtartamra;
  • oklevelek, nyelvvizsga-bizonyítványok másolata;
  • vendégtanári állások esetében a megpályázott oktatóhely szempontjából releváns, legfeljebb egyoldalas publikációs jegyzék;
  • lektori állások esetében előnyt jelent a publikációs jegyzék benyújtása.
  • lektori állások esetében a pályázatban benyújtandó egy szakmai ajánlás a magyar nyelvtanári munkára való alkalmasságról. Az ajánlást magának az ajánlónak közvetlenül kell eljuttatnia a Lebonyolító részére elektronikusan és postán. Az ajánlólevél tartalmát a Lebonyolító bizalmasan kezeli, a pályázó azt nem ismerheti meg.


A pályázat benyújtásának határideje


A teljes pályázati anyagot egy nyomtatott és egy elektronikus példányban kérjük benyújtani legkésőbb 2017. június 19-ig az alábbiak szerint:

  • a nyomtatott pályázati anyagot legkésőbb 2017. június 19-i postai feladási dátummal egy eredeti aláírt példányban kérjük eljuttatni a Lebonyolító részére a következő címre: KKM Külföldi Magyar Intézetekért és Nemzetközi Oktatási Kapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkárság 1016 Budapest, Somlói út 51. A borítékon kérjük feltüntetni: „NOF 2017. Vendégoktatói Pályázat II.”.

 

  • az elektronikus példányt 2017. június 19-én 12:00 óráig a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre kérjük elküldeni. A tárgyban kérjük feltüntetni: „NOF 2017. Vendégoktatói Pályázat II.”. A szöveges dokumentumokat doc- vagy rtf-formátumban; az oklevelek elektronikus másolatát jpg vagy pdf-formátumban szíveskedjenek csatolni. Kérjük, kizárólag az angol ABC betűit használják a fájlnevekben, és ügyeljenek arra, hogy a teljes pályázati anyag mérete ne haladja meg az 1,5 MB-ot.


A pályázatok elbírálásának módja

 

  • Az írásos pályázati anyagok formai ellenőrzése és az ezt követő előzetes bírálóbizottsági értékelés alapján kerül sor a pályázók személyes meghallgatására, aminek az időpontjáról a Lebonyolító e-mailen tájékoztatja az érintetteket.
  • A pályázatok a fogadó intézményhez történő továbbításáról bíráló bizottság dönt. A bíráló bizottság döntésének utólagos felülvizsgálatára nincs mód.
  • Az állások betöltéséről a fogadó intézmény hoz végleges döntést.

 

Tájékozódás a pályázatról


További tájékoztatást a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen, illetve a (06-1) 666-7972-es telefonszámon Hógenburg Tamás nemzetközi koordinációs referenstől kérhetnek az érdeklődők.

 

A pályázati feltételek változása

 

  • A pályázati feltételek megváltoztatását jogszabályváltozás vagy egyéb igazolható ok indokolhatja. A pályázati feltételek változása esetén az a pályázó, aki a pályázatot a módosítás előtti feltételekkel nyújtotta be, a pályázati kiírás módosítása miatt nem kerülhet kedvezőtlenebb helyzetbe azzal szemben, aki a pályázatot a módosított pályázati kiírásnak megfelelően nyújtotta be. Ha a pályázati kiírás módosítása miatt a módosítás előtti feltételekkel benyújtott pályázat nem értékelhető, a Kiíró hiánypótlást rendel el.

 

 

ESEMÉNYNAPTÁR


2017
23
Május
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

KIEMELT ESEMÉNYEK

Nincsenek események

KIADVÁNYAINK

kiadvanyaink

ESEMÉNYEK

Párizsi Magyar Intézet | 92, rue Bonaparte 75006 Paris
2017. máj. 23. - máj. 23.
Fedezzük fel Arany Jánost
Párizsi Magyar Intézet | 92, rue Bonaparte 75006 Paris
2017. jún. 02. - júl. 20.
Nagyítás - Magyar hiperrealista művészek a 60-as évektől napjainkig
Párizsi Magyar Intézet | 92, rue Bonaparte 75006 Paris
2017. jún. 02. - jún. 02.
Kőrössy Jancy emlékest a Horváth Ramóna Trióval
Párizsi Magyar Intézet | 92, rue Bonaparte 75006 Paris
2017. jún. 03. - jún. 03.
Párizsi Magyar Baba-Mama-Papa Klub
Párizsi Magyar Intézet | 92, rue Bonaparte 75006 Paris
2017. jún. 03. - jún. 03.
Süti és teaház Katival