Iratkozzon fel hírlevelünkre

 

 

 

Egyedülálló fotóalbum jelent meg

 Hudec László magyar sztárépítész sanghaji örökségéről

 

 

Magyarország Sanghaji Főkonzulátusa szeptember 21-én, magyar idő szerint hajnalban mutatta be Hudec László magyar sztárépítész sanghaji épületeit részleteiben fotódokumentáló, hiánypótló albumát a szintén Hudec-tervezte Hubertus-udvarban (ma Metropolo Jinjiang Hotels Classiq – Dahua). A Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával, Szijjártó Péter Miniszter előszavával, a TDF közreműködésével, Sanghaj Város, a Sanghaji Külügyi Hivatal, a kerületi önkormányzatok együttműködésével megjelenő HUDEC by Nicky Almasy albummal célunk nemzeti büszkeségünk, Hudec László sanghaji építészeti örökségének részletes megörökítése és megőrzése volt az utókor számára. A feladat sürgető volt, hiszen egyes épületeket az idő vasfoga tépázott meg, másokat az új tulajdonos alakított át saját ízlése szerint − nem törődve annak valós és eszmei értékével −, míg megint másokat várhatóan a közeljövőben bontanak le. Az album mellett a Hudec in Motion kiadványt is megismerhették az érdeklődők, amely a 21. századi technika segítségével, egy-egy videoklip formájában kelti életre az építész legnevesebb épületeit.

 

A könyvbemutatót Bolla Szilárd főkonzul nyitotta meg, több mint száz kiemelt vendég jelenlétében.

Az eseményen köszöntőt mondott Fan Yufei, a Sanghaji Külügyi Hivatal főigazgató-helyettese, Qian Shaohua, a Sanghaji Várostervezési Hivatal alelnöke, továbbá Nicky Almasy fotóművész. Az album mellett az úgynevezett Hudec-füzeteket is megismerhette a közönség, amelyek a 21. századi technika segítségével, egy-egy videoklip formájában keltik életre az építész legnevesebb épületeit. Szintén a rendezvényen mutatták be azt a selyemsál kollekciót, amelyen Hudec-épületek grafikái elevenednek meg Zhang Anpu festőművész munkája nyomán. 

 

2017. szeptembe...
2017. szeptembe...
2017. szeptembe...
2017. szeptembe...
2017. szeptembe...
2017. szeptembe...
2017. szeptembe...
2017. szeptembe...
2017. szeptembe...
2017. szeptembe...
2017. szeptembe...
2017. szeptembe...
2017. szeptembe...
2017. szeptembe...

 

ESEMÉNYNAPTÁR


2017
24
Október
H K Sz Cs P Szo V
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

KIEMELT ESEMÉNYEK

Nincsenek események

KIADVÁNYAINK

kiadvanyaink

ESEMÉNYEK

Nincsenek események