Iratkozzon fel hírlevelünkre

 

 

A lengyel-magyar barátságról a legkisebbeknek

 

 

 

Nagyköveti munkámat zömmel a magyar-lengyel politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális kapcsolatok fejlesztését szolgáló megbeszélések, rendezvények töltik ki. A 2016 májusától 2017 végéig tartó Lengyelországi Magyar Kulturális Évad programsorozat azonban lehetőséget kínál arra, hogy másképpen is megjelenjünk. Így rövid időn belül két olyan eseményen is módom lesz képviselni Magyarországot, amely egy a diplomáciában kevésbé szokásos - ám barátságunk jövője szempontjából kulcsfontosságú – „célközösségnek” szólnak: a gyerekeknek. Magyarország családbarát ország, ezt itt is meg kívánjuk jeleníteni. Varsó belvárosában idén ősszel avatjuk fel azt a játszóteret, amelyen Kő Boldizsár magyar szobrászművész által tervezett fajátékok idézik meg a két ország közös történelmét, a magyar-lengyel szenteket és királyokat. A művész egyedi, ragyogó színvilágú játszóterei 1999 óta sorra épülnek Magyarországon, és ma már Spanyolországban is állnak alkotásai. Varsóban - ezt kisgyermekes édesanyaként nagy örömmel tapasztaltam - számtalan nagyszerű játszótér áll a kicsik rendelkezésére. Bízom benne, hogy a most felavatandó magyar játszótér egy olyan színfolttal fogja bővíteni ezt a palettát, amely mind a lengyel gyerekek, mind szüleik számára sok élményt ad, és egyúttal emlékezteti őket magyar barátaikra. A játszótér avatását megelőzően, szeptember 30-án Magyarország Varsói Nagykövetségén a bölcsődés és óvodás korosztály zenei, mozgás- és anyanyelvi nevelését szolgáló Ringató módszerbe adunk betekintést. A Kodály-módszeren alapuló Ringató Magyarországon évek óta nagy népszerűségnek örvend. A varsói foglalkozást Hazay Annamária és Tímea vezetik. A foglalkozások közös élményt adnak szülők és gyermekek számára alapvető tánc- és mozgásformák elsajátítása, illetve népdalok éneklése révén. A szombati rendezvény különlegessége, hogy a zenei anyagot a visegrádi országok népdalkincséből válogatták össze a szervezők. Kultúráink közelsége, történelmi sorsunk párhuzamai révén a négy ország népzenéje harmonikusan illeszkedik egymáshoz, így már a legkisebbekben is szolgálhatja a közép-európai identitás kialakítását. Bízom benne, hogy sikerül partnereket találni a módszer lengyelországi adaptálásához, és így a magyar Ringató - Kő Boldizsár játszóteréhez hasonlóan - tartósan benne marad a lengyel szülők és gyerekek fejében, szívében.

 

dr. Kovács Orsolya Zsuzsanna

nagykövet

 

ESEMÉNYNAPTÁR


2017
24
Október
H K Sz Cs P Szo V
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

KIEMELT ESEMÉNYEK

Nincsenek események

KIADVÁNYAINK

kiadvanyaink

ESEMÉNYEK

Nincsenek események