Iratkozzon fel hírlevelünkre

Felhívás Széchenyi István

 

szechenyi istvan article 222FELHÍVÁS | 2016. szeptember 21-én lesz 225 éve annak, hogy gróf Széchenyi István megszületett. Alulírottak elkötelezett hívei a legnagyobb magyar életművének és több évtizede munkálkodnak azon, hogy példája gyökeret verjen a társadalmi és a gazdasági élet valamennyi területén.

Széchenyi tevékenysége széleskörű volt. Naplója, könyvei, levelei, beszédei ma is útmutatásul szolgálhatnak és munkásságának látható eredményével, találkozhatunk szerte a Kárpát-medencében. Hitével, akaratával, szeretetével, felvilágosultságával, kitartásával egy egész ország gazdasági és kulturális életének fellendítésére vállalkozott. A Stádiumban így lelkesít: „Csak magunkban a hiba, de egyszersmind magunkban is a feltámadási erő!”

Felhívásunk arra irányul, hogy a 2016. év gróf Széchenyi István emlékének szentelt időszak legyen!

Fordítsunk több időt arra, hogy gondolatait, tevékenységét mélyebben megismerjük, és mindenki; az iparos, a kereskedő, a tudós, a diák, a művész, az üzletember, a hivatalnok, a földművelő, az önmagával szemben igényes személy – kiragadva egy-egy részt – tudatosan Széchenyi szellemében tevékenykedjen, és végezze mindennapi feladatát. „Munka, munka a nemzeti gazdaság talpköve!” írja Széchenyi a Hitelben. Másrészről a gazdasági fellendülés alapja az erkölcsi megújulás. Így szükségszerű, hogy a reformokat magunkon kezdjük!

 

A Széchenyi-ismeret azért fontos, mert így jobb döntéseket tudunk hozni egyéni és közösségi szinten egyaránt. Magunkon segíthetünk ezzel, s megtérül a fáradtság!

Felhívunk minden Magyarországon és a határokon kívüli magyar közösséget, Széchenyi-tisztelő személyt, szellemi műhelyt, civil szervezetet, intézményt, gazdasági és kereskedelmi vállalkozást, hogy 2016-ban emlékezzenek meg a legnagyobb magyarról. Vállaljanak ebben kezdeményező szerepet azok a városok és vidékek, melyek gróf Széchenyi István szobrával vagy emlékével rendelkeznek, tegyék ezt különösen azok az intézmények és szervezetek, amelyek Széchenyi nevét viselik!

A Széchenyi-emlékbizottság 2016., amely ezt a felhívást útjára bocsátja, kezdeményezni és koordinálni kívánja a Kárpát-medencei emlékezések sorát. Ezekről 2015-től internetes felületet „programfüzetet” kívánunk üzemeltetni.

Ezért kérünk minden közösséget, hogy a megrendezni tervezett eseményt, minél előbb jelentse be a Széchenyi Fórum portálján a www.szechenyiforum.hu, vagy Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címen.
Csatlakozni programokkal, felajánlásokkal lehet. Bárki tervezhet programot, és csatlakozhat az emlékévhez.
Várjuk csatlakozási szándéknyilatkozatát!

„Magyarország pillanatai igen drágák!”

A felhívás letöltése | pdf

Budapest, 2015. április


Széchenyi Alapítvány
Széchenyi Társaság
Országos Széchenyi Kör
Nagycenk Önkormányzata

 

ESEMÉNYNAPTÁR


2019
16
Július
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

KIEMELT ESEMÉNYEK

Nincsenek események

KIADVÁNYAINK

kiadvanyaink

ESEMÉNYEK

Nincsenek események