Iratkozzon fel hírlevelünkre

Filmszemle a Római Magyar Akadémián

 

 

Filmfesztival plakat A3 2old KICSI 1

 
Magyar filmszemle a Római Magyar Akadémián
 
A filmszemle keretében november 11-15. között kilenc játékfilmet láthatnak az olasz érdeklődők a Római Magyar Akadémián. A szervezők arra törekedtek, hogy a nemzetközi szinten kiemelkedő hírnévre szert tett magyar rendezőkön túlmenően több fiatal alkotó munkáját is bemutassák. Szabó Magda és Márai Sándor művei az olasz közönség számára is jól ismertek, így érthetően két regényük filmes feldolgozása is a programba került.
 
A filmszemle nyitódarabja Jancsó Miklós A zsarnok szíve című alkotása lesz, majd Fonyó Gergely Made in Hungaria, Goda Krisztina Kaméleon, Tarr Béla A torinói ló, Mészáros Márta A temetetlen halott, Utolsó jelentés Annáról, Sípos József Eszter hagyatéka, Szabó István Az ajtó (Szabó Magda regényéből) című filmjeit vetítik.
 
A filmszemle Pálfi György Final cut - Hölgyeim és Uraim című alkotásával zárul, amelyet a 65. Cannes-i Filmfesztiválon elért sikert követően már több olasz városban (Firenze, Bologna, Mantova, Palermo), illetve fesztiválon (Alpok-Adria Filmfesztivál, Torinói Filmfesztivál) vetítettek.
 

ESEMÉNYNAPTÁR


2019
18
Január
H K Sz Cs P Szo V
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

KIEMELT ESEMÉNYEK

Nincsenek események

KIADVÁNYAINK

kiadvanyaink

ESEMÉNYEK

Nincsenek események