Iratkozzon fel hírlevelünkre

Játssz velünk!

Jatssz velunk Cover 200A Balassi-füzetek ötödik kötetével jelentkezik a Balassi Intézet. Mostanra már sokan használják kiadványainkat, ám engedjék meg, hogy röviden bemutassuk a füzetek megjelentetésével kapcsolatos elképzeléseinket azok számára is, akik először találkoznak sorozatunk köteteivel.

Hogyan született a sorozat ötlete?

A magyar mint idegen nyelv oktatás terén nagy tapasztalattal rendelkező kollégák egyrészt külhoni magyar pedagógusoknak tartott továbbképzéseken, másrészt ösztöndíjjal nálunk tanuló magyar származású fiatalok oktatása során fedezték fel, hogy a külföldön felnőtt magyar fiatalok nyelvhasználata (az ún. származásnyelv) egészen más tananyagbeli és módszertani feladatokat állít a pedagógusok elé, mint amivel egy spanyol, cseh, vagy holland nyelvtanuló esetében találkoznak.

Sok egyéb mellett hiányoztak azok a tananyagok, amelyeket különböző életkorú és tudásszintű csoportokban használhatnának a kéthetenként tartott foglalkozásokon a hétvégi magyar iskolában. Láttuk, hogy a magyarországi közoktatásban használt tankönyvek elrémítik az egyidejűleg két nyelven tanuló gyerekeket. Elhatároztuk, hogy otthon magyar nyelvet használó gyerekeknek és magyarul csak egy-két szót beszélő fiataloknak egyaránt készítünk tananyagokat. Az előbbi csoportnak a zöld, az utóbbinak a piros címkével jelölt füzeteket szánjuk. Mindre jellemző, hogy igyekeztünk élvezetes nyelvi és művelődéstörténeti feladatokat kitalálni, és mivel egy félévre szántuk őket, csak 9-9 fejezetet tartalmaznak.

Zöld címkés sorozatunk első két kötetét (Miénk a vár!, Ünnepeljünk együtt!) egy piros címkés követte (Kalandra fel!), majd ismét két füzetet készítettünk a zöld címkés sorozatban (Mesélj nekem!, Játssz velem!). Hatodik kötetünk ismét a magyarul kevésbé beszélő fiataloknak készül majd.

Modulszerűen variálható tananyagaink ötödik részében a magyar népmesékből megismert hősökkel találkozhatnak.
A külhoni gyerekek számára az is nagyon fontos – a történelmi ismeretek elsajátításához hasonlóan –, hogy megismerjék
az igazmondó juhász helytállását vagy a hétfejű sárkány legyőzésének módját. Közös kultúránk szerves része a mesék világa is.

Az ötödik rész abban különbözik az eddigiektől, hogy legfőbb célja változatos feladattípusok és munkaformák felvonultatása, vagyis egy módszertani kelléktár bemutatása a kollégák számára. Azt reméljük, hogy egyfajta ötlettárat biztosíthatunk így számukra a csoportjuknak készítendo újabb feladatokhoz.

A könyv tanári kézikönyvét és az oktatást megkönnyítő további ötleteket a már megszokott módon, az eMagyarIskola.hu honlapunkon tesszük közzé.

Beleolvasok - A mintaoldalak megtekintése 14-15. oldal | jpeg

Beleolvasok - A mintaoldalak megtekintése 16-17. oldal | jpeg

A sorozat további kötetei: http://www.balassiintezet.hu/hu/kiadvanyok/balassi-fuzetek 

Vásárlás: Famulus Idegen Nyelvű Könyvesbolt

Magyarnyelv-oktatás: http://www.balassiintezet.hu/hu/kepzesek/magyar-nyelvoktatas

 

ESEMÉNYNAPTÁR


2018
10
December
H K Sz Cs P Szo V
26 27 28 29 30 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

KIEMELT ESEMÉNYEK

Nincsenek események

KIADVÁNYAINK

kiadvanyaink

ESEMÉNYEK

Nincsenek események