Iratkozzon fel hírlevelünkre

A. Tóth Sándor Lélekpillanatok

Lélekpillanatok - A szimbolikus avantgárd A. Tóth Sándor életműve Európában. 2014. február 27. 

Lélekpillanatok címmel nyílt kiállítás A. Tóth Sándor műveiből 2014. február 27-én 17 órakor a Balassi Intézetben. 

Lelekpillanatok ATS Balassi Intezet 2014 3 web

A kiállítást Hammerstein Judit kultúrpolitikáért felelős helyettes államtitkár nyitotta meg. |  Fotó: Botár Gergely

Lelekpillanatok ATS Balassi Intezet 2014 2 webDr. Hatos Pál főigazgató (Balassi Intézet) köszöntő beszéde | Fotó: Botár Gergely

A megnyitón fellépett Veresné Petrőcz Mária énekművész, karnagy. 

A tárlat a 110 éve született festőművész, bábművész, rajztanár életművét mutatja be, azokból az avantgárd alkotásaiból merítve, melyekkel az európai modern művészetben – nemzetközileg is elismert – helyét kivívta. A kiállítás mind a Párizsban, Berlinben, Londonban, mind a Pápán és az Egyesült Államokban készített műveiből ad ízelítőt. A tárlatot Hammerstein Judit kultúrpolitikáért felelős helyettes államtitkár nyitotta meg. A kiállítás 2014. május 8-ig tekinthető meg a hét minden napján 10-18 óra között, díjmentesen.  

A Művészről

A. Tóth Sándor, a nemzetközileg ismert bábművész, 1929-39 között a Blattner Géza által alapított Arc-en-Ciel avantgárd bábszínházban a párizsi magyar kolónia tagjaként kezdte pályafutását, olyan neves alkotókkal dolgozva, mint Csáky József, Étienne Hajdu vagy André Kertész. A társulat hamarosan a francia bábművészet élvonalába került és bekapcsolódott a nemzetközi bábművészeti szövetség, az UNIMA munkájába. A francia kritika is elismerte, hogy általuk emelkedett a bábjáték művészi fokra, önálló művészeti ággá. Új darabjaikkal rendszeresen a francia lapok címoldalán szerepeltek, a Montparnasse színházaiban pedig sorozatos sikert arattak. 

Az 1937-es Párizsi Világkiállításon az Arc-en-Ciel társulat Madách Imre Az ember tragédiája című darabját mutatta be, mellyel a színpadi szekció aranyérmét nyerte el. 
Szimbolius Avantgard

a-toth-s-figA. Tóth Sándor az 1928-as londoni, majd párizsi tartózkodásával vált önálló, avantgárd művésszé. Festészete, melyet a kortársak „szimbolikus avantgárd”-nak minősítettek, a formaképzés és a stílusválasztás tekintetében rokon az általa tervezett bábokkal és színpadképekkel. Hol kubistának, hol expresszionistának, hol art decónak, purizmusnak vagy új tárgyilagosságnak elkeresztelt képi világa a korszak nyugati avantgárd irányzataiból éppúgy merített, mint a plakáttervezés és az ipari formatervezés úttörőinek munkáiból. Honvágya azonban hazahozta, 1932-ben Pápán telepedett le, de továbbra is intenzív kapcsolatban maradt a boulogne-sur-seine-i közösséggel.

Érdeklődése a népi, valamint a cserkészet szellemiségétől átitatott pedagógiai bábjáték felé fordult, melyeknek vezető mesterévé vált. 1946-tól bekapcsolódott a hazai bábművészet újjászervezésébe is, de az 1950-re megszilárduló diktatúra megakadályozta szabad, nemzetközi működésüket, ezért egy évtizedre felhagyott alkotói tevékenységével. Az 1960-as évektől figyelme ismét az utca forgataga és a táj megörökítése felé fordult. 

Korunkban a klasszikus avantgárd festészetet vagy a bábművészetet bemutató nagy nemzetközi tárlatok sora szerepelteti és emeli ki A. Tóth Sándor bábtervezői, festészeti munkásságát. 1996-ban a New York-i Lincoln Centerben Puppets and performing objects in the 20th century című kiállításon szerepeltek munkái, az Arc-en-Ciel társulat, Picasso, Léger, Duchamp, Paul Klee, Oskar Schlemmer és Alexander Calder művei mellett. 2001-ben a bretagne-i Gourin-ban a Nemzetközi Bábjátékos Kongresszus és Bábtörténeti Kiállításon voltak láthatók művei. Ugyanebben az évben a Párizsi Magyar Intézet gyűjteményes kiállítást rendezett alkotásaiból. 2004-ben a világ nagy városai mellett a londoni Royal National Theatre-ben a 100 years – 100 puppets című kiállításon állították ki bábjait. 2010-11-ben a malagai Picasso Múzeumban Toys of the Avantgarde című nemzetközi kiállításon az egyetlen Magyarországról meghívott művészként szerepelt 165 alkotó között André Kertész, Breuer Marcell és Moholy-Nagy László mellett.

A kiállításról

A kiállítás egy életmű bemutatását tűzte ki célul, melynek kiváltsága, hogy ritkán látható alkotásokat és jól ismert főműveket végre együttesen tárjon a látogatók elé. Teszi ezt egy olyan művészt előtérbe állítva, akinek kreativitása, technikai érzéke termékeny talajra talált a kísérleti avantgárd művészi előadásmódban éppen úgy, mint a fiatalságot oktató, nevelő programművészetben, legyen az a bábjáték vagy a festészet, könyv- és plakátgrafika területe.
A tárlaton kiemelt szerepet kapnak A. Tóth Sándor világhírű bábjai, melyek szoros összefüggésben állnak modern akvarell és olaj technikájú festményeivel, hiszen azonos forrásból, élményekből táplálkoztak. A bábkarakterek előkészítéséhez az utcai élmények hatására A. Tóth – akár Párizsban, akár Pápán járt – gyors vázlatokat készített, majd rajzokon, akvarelleken át jutott el részben a bábokig, részben a nagyméretű festményekig. A kiállítás ezért nemcsak a főműveket kívánja bemutatni, hanem az egyes művekhez elvezető különféle fázisokat, rejtekutakat is, ezzel szemléltetve szoros kölcsönhatásukat és a művészi fantázia forráslehetőségeit.

A tárlat másik vezérfonala olyan akvarell és olajfestmények kiállítása, melyek a művész korai, 1936-os pápai gyűjteményes tárlatán együtt voltak láthatók. A nagyméretű akvarellek és olajfestmények mellett olyan ritkán látható kisméretű portrérajz-ciklusokat mutatunk be, melyek A. Tóth Sándor bábművészi és pápai rajztanári munkái során megismert neves művészeket, költőket ábrázolnak részben konstruktív-modern, részben karikaturisztikus előadásmódban.

A kiállításon a nemzetközi hírű avantgárd művész mellett a hazaszeretetét és kereszténységét egyaránt bátran vállaló kultúremberre, gimnáziumi tanárra is emlékezünk, elsősorban könyvillusztrációinak, humoros kisgrafikáinak és a cserkészmozgalom iránti elköteleződését hirdető programképét bemutatva.
A kiállításra kölcsönzött művek tulajdonosai között közintézmények és magángyűjtők egyaránt találhatók. Közreműködő partnereink: a Magyar Nemzeti Galéria, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, a pécsi Janus Pannonius Múzeum, a pápai Városi Galéria, a győri Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum, a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum.

A kiállítás kurátora: Bizzer István.

A. Tóth Sándor kiállítás-megnyitó | 2014. február 27. 17 óra, Balassi Intézet - Budapest

 

ESEMÉNYNAPTÁR


2019
16
Július
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

KIEMELT ESEMÉNYEK

Nincsenek események

KIADVÁNYAINK

kiadvanyaink

ESEMÉNYEK

Nincsenek események