Iratkozzon fel hírlevelünkre

Londoni Könyvvásár 2012. április 16-18.

Magyar jelenlét a Londoni Könyvvásáron

2012. április 16-án nyitotta meg kapuit London legnagyobb nemzetközi könyvvására, a három napon át tartó The London Book Fair az Earls Court Kiállítóközpontban. Magyarország standját a gazdag és változatos magyar tipográfia jegyében a Balassi Intézet készíttette, míg a kiállított angol nyelvű magyar könyveket a Petőfi Irodalmi Múzeum biztosította. A magyar részvételt az NKA-hoz benyújtott sikeres pályázati támogatás tette lehetővé.

Idén 41. alkalommal rendezték meg a Londoni Könyvvásárt, amelyen mintegy 1500 nemzetközi kiállító vett részt. A könyvkiadás nemzetközi színterén ez az esemény továbbra is az egyik legjelentősebb rendezvény a kiadók közti jogdíjak, könyveladás és könyvterjesztés terén. A Londoni Könyvvásár kitűnő lehetőséget jelent a könyvkiadás minden szereplőjének. Az idei vásáron kiemelt szerepet kapott Kína és a kínai könyvkiadás.

A magyar standon a látogatók az angolul megjelent magyar szépirodalmi klasszikusokkal ismerkedhettek meg. Többek között Kertész Imre, Márai Sándor, Kosztolányi Dezső regényeivel, valamint Bánffy Miklós Erdély Trilógiájával. Bánffy regénytrilógiájához kapcsolódóan a Londoni Magyar Kulturális Központ bemutatta azt a videóinstallációt, amit a Berlini Collegium Hungaricum idén a Lipcsei Könyvvásáron mutatott be. A kiállító stand külső megjelenésében a magyar tipográfia hagyománya előtt tisztelgett, és egyben tükrözte a modern magyar tipográfia vívmányait.

A Londoni Magyar Kulturális Központ munkatársai mellett Füle Ágnes, a Petőfi Irodalmi Múzeum Könyv- és Fordítástámogatási Irodájának munkatársa adott tájékoztatást az érdeklődő látogatóknak.

Dr. Pászthy Beata a Londoni Magyar Kulturális Központ igazgatója üdvözölte az idei magyar jelenlétet a Londoni Könyvvásáron.

A Balassi Intézet Londoni Magyar Kulturális Központ először vett részt ezen a jelentős nemzetközi eseményen. Így idén elsődlegesen a tapasztalatgyűjtés és kapcsolatteremtés a célunk, hosszabb távon pedig a magyar irodalom és könyvkiadás további népszerűsítése Nagy-Britanniában. Nagy sikernek tartom, hogy több brit kiadó jelezte már a rendezvényen, hogy szándékukban áll magyar műveket kiadni a jövőben.

A Londoni Magyar Kulturális Központ legutóbb Szécsi Noémi első regényének, a Finnugor vámpír c. könyv angolul való megjelenését támogatta, melyet ez év őszén a Stork Press jelentet majd meg. Nagy örömünkre szolgál továbbá, hogy Szécsi Noémi regényét 50 pályaműből választották ki a British Library-ben május 16-án megrendezésre kerülő Európai Irodalmi estre. Lehóczky Ágnes költőt pedig a Southbank Centre választotta ki a Poetry Parnassus című maratoni költészeti rendezvényére, melyen a Londoni Olimpia minden nemzetének egy-egy költője tart felolvasást."


A Londoni Könyvvásáron készült fényképeket a Londoni Magyar Kulturális Központ Facebook oldalán nézheti meg. 

 


A magyar kiállítási stand a magyar tipográfia jegyében készült - ezt tükrözte a stand minden apró eleme.

 

Az egyre nagyobb számban létező betűtípusok láttán az ember joggal teszi fel a kérdést, miért változik, alakul folyamatosan a betű, és mi lehet az oka annak, hogy a több ezer meglévő betűtípus megléte ellenére még ma is érdemes új tervekkel előállni? A betűre többnyire úgy tekintenek, mint valami intézményesült, személytelen adottságra, semmint olyan szellemi termékre, amellyel kreatív tervező dolgozott.

Magyarország mindig bővelkedett kreatív és újító elmékben, és a betűtervezésben is már a legkorábbi időktől megjelentek a világ élvonalában a magyar betűtervezők, mint például Misztótfalusi Kis Miklós (1650—1702), akinek kiváló talpas antikva betűjét sokáig a holland Anton Janson tervének gondolták. Ez a betű azóta a Garamond után a legelterjedtebb betűtípus lett.




Misztótfalusi Kis Miklós betűjét, amit a világ Janson néven ismer, nemrég Katyi Ádám diplomamunkájaként újraértelmezte. Betűtalpait elhagyva, de a karakter főbb hangsúlyait megtartva született meg ez az izgalmas font.
 



ESEMÉNYNAPTÁR


2019
23
Július
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

KIEMELT ESEMÉNYEK

Nincsenek események

KIADVÁNYAINK

kiadvanyaink

ESEMÉNYEK

Nincsenek események