Iratkozzon fel hírlevelünkre

MEGIDÉZETT KÁRPÁTALJA

A Magyar Állami Népi Együttes ukrajnai turnéjának utolsó állomásaiként 2015. június 25-én Ivano-Frankviszk, 2015. június 27-én pedig Csernovic városában is bemutatta a Megidézett Kárpátalja – Hágókon innen és túl című nagysikerű produkcióját. Az előadások előtt Hammerstein Judit, a Balassi Intézet főigazgatója mondott köszöntőt.

 

A Magyar Állami Népi Együttes az idei első ukrajnai vendégszereplése alkalmával, 2015. május 25. és 2015. június 1. között nagy sikerrel mutatta be a Megidézett Kárpátalja - Hágókon innen és túl című előadását Ungváron, Kijevben, Lembergben, Skoleban és Beregszászon. A műsor a magyar színpadi néptáncművészet történetében először viszi színre egy antológia keretében a Keleti-Kárpátokban és azok előterében, a Kárpátalján élő népek: magyarok, ukránok, ruszinok, huculok, románok, cigányok, zsidók sokszínű és gazdag tradicionális kultúráját.
A hangsúlyt a közös gyökerekre helyezi, szemléletesen érzékeltetve a közös történelmi múltból származó törvényszerű hasonlóságokat. Az ukrajnai turné második felében 2015. június. 21. és 27. között Beregszászon, Huszton, Técsőn, Rahón, Ivano-Frankviszkben és Csernovicban volt látható a különleges előadás. Az együttest vendégszereplésének két utolsó állomására elkísérte Hammerstein Judit, a Balassi Intézet főigazgatója, aki a fellépések előtti köszöntőiben a magyar és az ukrán nép közös tradícióiról, és azok jelenkori hatásairól is beszélt.

A 1078/2015.(II.25.) Kormányhatározatnak megfelelően minden egyes fellépés humanitárius célt is szolgált. A jegybevétel, a felajánlások és az adományok az Ukrajnában kialakult jelenlegi politikai helyzet áldozatainak családtagjait hivatottak támogatni.

 

 

A vendégszereplés további célja, hogy bemutassa a magyar és az ukrán népek kulturális örökségét, elősegítse egymás jobb megismerését, és megerősítse a két népet összekötő kulturális szálakat, valamint biztosítsa a magyar nép együttérzéséről az ukrán népet az ország jelenlegi nehéz helyzetében.

 

ESEMÉNYNAPTÁR


2019
23
Július
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

KIEMELT ESEMÉNYEK

Nincsenek események

KIADVÁNYAINK

kiadvanyaink

ESEMÉNYEK

Nincsenek események