Iratkozzon fel hírlevelünkre

Vendégoktatói konferencia megnyitó

A külföldön működő magyar vendégoktatóknak a kulturális diplomáciában, a pozitív magyarságkép kialakításában betöltött szerepét hangsúlyozta a Balassi Intézet idei vendégoktatói konferenciájának szerdai megnyitóján a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) kulturális és tudománydiplomáciáért felelős államtitkára.
Íjgyártó István köszöntőjében emlékeztetett arra, hogy az elmúlt egy évben komoly integráció ment végbe a Magyarország külföldi jelenlétét képviselő állami intézményrendszerben, a tárca ugyanis igyekszik összefogni a gazdasági, kulturális és klasszikus diplomáciát.
ijgyarto istvan(Íjgyártó István)

 

A Balassi Intézet fontos része a világszerte és a magyar közigazgatás számára is felértékelődő kulturális diplomáciának - hangsúlyozta.

Íjgyártó István hozzátette: a kulturális diplomáciát a KKM-en belül is erősíteni tervezik, ennek keretében pedig a vendégoktatói hálózatra is még több kulturális diplomáciai feladatot bíznak majd.

Hammerstein Judit, a Balassi Intézet főigazgatója elmondta, hogy jelenleg 24 ország 40 egyetemén 41 vendégoktatójuk tanít, ez a hálózat azonban rövidesen tovább bővül. Az elmúlt másfél évben 12 új vendégoktatói és kutatói helyet sikerült bekapcsolni a vendégoktatói és kutatói hálózatba, de több más egyetemmel is zajlanak egyeztetések Madridtól Ivano-Frankivszkon át Sanghajig; a cél a magyar egyetemi képzési helyek számának a megkétszerezése - fűzte hozzá.

A magyar kultúra, a magyarságtudomány újrapozícionálásának egyik legfontosabb eszköze a nyelv, azokhoz is fordulni kell azonban, akik nem, vagy még nem beszélik a magyart - hangsúlyozta a főigazgató, hozzátéve: friss fejlemény, hogy az ázsiai országok egyre inkább nyitnak Európa és Magyarország felé, ez a folyamat pedig a Balassi Intézet kapcsolatrendszerét is átformálta.

hammerstein judit(Hammerstein Judit)

Hammerstein Judit beszámolója szerint a vendégoktatói tevékenységet szeretnék kibővíteni kulturális tevékenységgel. A lektorokkal szemben elvárás, hogy kezdeményezzenek kutatói projekteket, de az is, hogy minél aktívabban vegyen részt a magyar kultúra népszerűsítésében, szervezzenek kulturális programokat.

Ezt a célt segíti a Vendégoktatók a magyar kultúráért program, amelyre a Nemzeti Kulturális Alap keretéből pályázhatnak a Balassi Intézet vendégoktatói, akik filmvetítéseket, irodalmi fesztiválokat, előadó-művészeti esteket és egyéb programokat szerveznek, és helyi partnerek bevonásán keresztül olyan diákokat, közösségeket is megszólítanak, akik nincsenek kapcsolatban a magyar kultúrával - emlékeztetett Hammerstein Judit.

A csaknem száz vendégoktató részvételével megkezdett, kétnapos konferencia során az oktatási munka megkönnyítése és fejlesztése érdekében minden vendégoktatói állomáshely számára átádásra kerül egy-egy új laptop, valamint 15 projektor is. A találkozó további programjában meghívott előadók tartanak szemináriumokat a nyelvoktatás mint kultúraközvetítő tevékenység témában, majd a vendégoktatók műhelybeszélgetések keretein belül ismerkedhetnek meg a legújabb módszertani fejlesztésekkel, tankönyvekkel.

(MTI)

ESEMÉNYNAPTÁR


2019
18
Január
H K Sz Cs P Szo V
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

KIEMELT ESEMÉNYEK

Nincsenek események

KIADVÁNYAINK

kiadvanyaink

ESEMÉNYEK

Nincsenek események